Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Dr. Sőregi János



III.
KIEGÉSZÍTŐ ADATOK
A BEREGI-TISZAHÁT ÉS SZAMOS-MENTE
HALÁSZ-VADÁSZ NÉPÉNEK ÉLETÉHEZ.

Hogy a tiszaháti harcsa- és süllőhalászat képkörét minél érthetőbbé, a hátterét pedig színesebbé tegyem, el kell még egyet-mást mondanom az ott élő emberek babonás lelki életéről, szokásairól, foglalkozásáról.

Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy a beregi-tiszaháti halásznépség idősebbjei, továbbá a korosabb mezei őrök, kerülők, Tisza kerti csőszök, orvvadászok, hurkolók és hasonló szőrű barkácsoló emberek, lelki alkatuk 80-90%-ában ma is még merő pogányok.

Tizenkét éven át (1932-1943) minden nyáron bizonyos ideig köztük éltem és módomban állott lelkivilágukat, gondolkodásukat, szokásaikat ellesni, megfigyelni, lejegyezni, ceruzával és fényképező géppel megörökíteni.

E munkám közben különösen meglepett engem az, hogy milyen hittel és fantáziával nézték az egymásra száguldó és gomolygó viharfelhőket, mikor az orkán elől a meredek Tisza part odúiba húzódtunk meg, hogy ott átvészeljük a szörnyű mohogó zúgással leomló záporokat, az egymást érő dörgő csattogások vakító villogását, eget rázó bömbölését... Embereim az egymásra toruló fekete felhőkben birkózó "táltosokat", bikákat, nyihogó méneket, sárkány-gyíkokat, boszorkányokat, elvadult ördögi szellemeket láttak...

Mikor 1938. VIII. 8-án a nábrádi légörvényről sikerült 10, egymás utáni fényképfelvételt készítenem (Déri Múzeum Évkönyve, 1938. 92-94. leközölte), munkásaim a ferdén lenyúló előrehaladó felhőtölcsérben a viaskodó sárkány farkát látták.


Volt, aki háborút jósolt belőle. (Egy év múlva, 1939. elején csakugyan kitört a II. Világháború) Hasztalan próbáltam magyarázni, hogy az nem állati test, hanem felhő, vízpára, légörvény: nem hitték el nekem, mert azt ők jobban tudják, mint én! Ettől a felfogástól az öreg Szőke se tágított! Rájuk hagytam, mert láttam, éreztem: pogányok!

Ennek a tapasztalati meggyőződésemnek az illusztrálására felemlítek itt két érdekes históriát, melyek, mint valósággal megtörtént események élnek sámáni képzeletük elgondolásában a XX. század közepén! Boldog emberek, akik még ma is tudnak hinni az ősvilág misztikumában!


Nagyításhoz kattintson a képre
A VI. panyolai ásatás elindítása az áradások által rombolt szakadó part ferde lenyesésével. Ezek a munkálatok adtak alkalmat és lehetőséget a néprajzi megfigyelésekre

A VI. panyolai ásatás elindítása az áradások által rombolt szakadó part ferde lenyesésével. Ezek a munkálatok adtak alkalmat és lehetőséget a néprajzi megfigyelésekre


Nagyításhoz kattintson a képre
Ökörkunyhó istálló hátsó vége, két ökör részére a gulácsi Tisza kertben, szerző felvételei

Ökörkunyhó istálló hátsó vége, két ökör részére a gulácsi Tisza kertben, szerző felvételei

Az egyik történet szerint Bereg-Surányban egy új ház tetején ácsok dolgoztak. Egyszer csak az utcán egy "bakos lúfogat" (4-es fogat) közeledett a ház felé.
Azt mondja egy ács a többieknek:
- Lássátok, beh gyönyörűen jön az a négy lú! De ha ideér a fogat, meglássátok: megállítom! Fogadjunk!
Nem fogadtak, csak mind odanéztek, amerről a "bakos fogat" jött. Hát csakugyan mikor elébük ért, az ácsmester, hogy, hogy nem, de megállította a kocsit.
A kocsis felnézett rá, mondta:
- Hallja barátom, bocsásson utamra!
- Hát menjen! - dünnyögte az ács.
- Még egyszer mondom: Bocsásson utamra! - mondta újra a kocsis, mikor lovai nem mozdultak.
- Hát csak menjen! Ki tartsa magát vissza! - válaszolt az ács félvállrul.
- Harmadszor mondom, hogy bocsásson utamra! - így a kocsis.
De az ácsmester még akkor is azt felelte neki a háztetőről:
- Mehet!

Akkor a kocsis a melléhez kapott, leszakított onnan egy pitykét és az ostora hegyére kötötte. Avval odavágott a bakos lúnak a füle közé, de úgy, hogy a pityke egyenesen az ács szemébe pattant, a fél szemét kivágta, mire az ácsmester lefordult a tetőről.. A kocsis többet tudott, mint az ács!



Hogy egy ilyen históriának, melyben az egyszerű szavak közt titkos, boszorkányos erők suhanását halljuk: Mi a valóságos magja, miből alakul ki ez az egész mese, nehéz volna kibogozni! Embereim mikor végighallgatták, szótlanul tovább dolgoztak, de látszott az arcukról, hogy ez az egész eset tisztán áll előttük: az ácsmester is "tudós" volt, meg a kocsis is, de ennek a tudománya erősebb volt a mesterénél! Nincs ezen mit tanakodni! Aki jó magyar ember, az elhiszi pogányul, aki nem az, az forgassa hiszekedéssel a bibliát.


A mi süllőhalászunk édesapja a legid. Szőke Sándor annyira őspogány volt, hogy még az éjszaka húzó vadruca csapat szárnyainak a muzsikáját is a gonosz szellemek járásának vélte. Olyankor lehasalt a földre, moccanás nélkül lapult és gyermekeit is erre oktatta.
Nem egyszer elmondta családjának, de más cimboráknak is a surányi ács történeténél sokkal megkapóbb és elgondolkoztatóbb oroszsági (kárpátaljai) fiú históriáját.
Mikor ez az Oroszság-ból a beregi Tiszahátra került fiatalember velük dolgozgatott, mindenkinek feltűnt, hogy örökösen az eget nézi szomorúan, kedvetlenül.
Egyszer a hosszas nagy nézésében felfedezte, hogy az égen egy bika alakú felhő megyen.
Azt mondta a Szőke apjának, meg akik körülötte állottak:
- Lássátok ott azt a bikát? Ő most odamegyen! Figyeljék az eget, mert ő megküzd azzal a bikával! Ha ő győzi le a bikát, akkor visszajön ide hozzájuk, de ha bika veri le őtet, akkor soha többé nem fogják látni...
Az Oroszságból való fiú el is ment, felszállott... de bizony a bika leverte.. Soha többé nem látták a fiút!



Azt tudja minden tiszaháti rendes ember, aki a mezőben, szilvás szegekben dolgozgat, meg a vízen jár, hogy ha a sas magasan az ég alatt visít, akkor eső lesz, de vajon mit jelenthet az, ha egy Felhőbika megöl az égen egy bátor, de gyengébb ábrándozós fiatalembert?!? És ki lehet a Bika alakjában??
Az Istent lehet szidalmazni, ha nem segíti, bajba juttatja az embert, - hiszen van olyan gyarló mihaszna, aki egész nap csak káromkodik: de birokra kelni nem tanácsos véle!


A pogány lelkiség igazolásából elég volt ennyi is. Minden egyénről, akivel foglalkozni akarunk, jó tudni, hogy milyen a belső lelki világa, mert tettei és gondolatai különben homályban maradnak számunkra.

Szőke Sándor kishalász mesterünknek van egy biológiai alapismerete, melyhez igazodik minden tettében, és amelyet nekem nem egyszer hangoztatott: a hal este 11 óráig mozog, aztán hajnali 3 óráig alszik. Az bizonyos, hogy a derék mester ezt a megállapítását nem az ujjából szopta, hanem évtizedes tapasztalatokból szűrte le. Vitatható-e vagy sem, nem vagyok hivatott eldönteni.
Egy másik alapigazság: Meredek part alatt eredményesebb a halászat, mint a palajokon.

Szőke szerint a süllő horgot, nem azért kell este kirakni, mintha nappal nem lehetne süllőt fogni, hanem azért, mert nappal a horgokat ellopják; mert egyik ember "nem férhet" a másiktól! Ezért a legjobb az este kihelyezett horgokat hajnalban felszedni.

Meredek part alatt, langóban, hol áll a víz s ugyanúgy palajon, hol nem folyik a víz horgot lerakni nem szabad. Itt az iszap lepi be akár a terhelőt, akár a horgot a kis hallal vagy más csalétekkel együtt.

A régi süllőhorog-zsinór színe barna, az új színe szőke. Kihelyezéskor a barna zsinórt kell utoljára hagyni, mert azt már a hal könnyen szakítja.

Szőke mester annyira ismerte a "halkapások" hangját, hogy pontosan megmondta, milyen hal "kapott"? Más a harcsa kapása és más a más a süllőé! A hal farkával csap. A harcsa laposat üt a vízre, a süllő farka élivel. Ha a harcsa hálóba kerül - Szőke szerint - mindent kiokád. Ő ezt állandóan megfigyelte, én magam cigándi halászéletemben nem tapasztaltam. Egészen más a potyka kapása. A potyka egyenesen felugrik, felveti magát a víz színe felé és a farkával, uszonyaival verdesi a vizet. Azért ez megint másképpen hallatszik, a többitől könnyű megkülönböztetni. Ilyenkor játszik, repül a potyka. Ezt a szokását Szentmihály-nap után elhagyja. Szőke a potyka játszását a víz színén nem egyszer megfigyelte, egy kubik gödörben, melyben egy kb. 10 kilós nagy potyka a Tiszából visszamaradt. Külön erős tapogatót készített a kifogására. Szőke szerint a hal "ivikkol" (ivik). Ha halászt gyötri a köszvény hengergőzzen meg a csalánban.


Úgy a süllő, mint a vidra az áradást megérzik, és olyankor igyekeznek minél többet enni. Zavaros vízben nem látnak, "eléhülnek".

A háló vagy más halászeszköz tulajdonosának valamelyik társával osztozkodni kell, aki neki segített, akkor így tesz: egy rész az enyém, egy rész a tiéd, egy rész a hálóé! Tehát a halászé két rész!


Ha halász bocskorban jár, keserű laput tesz belé a legyek és szúnyogok ellen.

Horogra való keszeget legjobban víz felé hajló, nyálka bogaras fűzfa alatt fogni, mert azt a keszeg nagyon szereti. A bogár hull a fáról. Természetesen a lakmározó keszegekre odamegy a süllő is.


Orvhalászok, - vadászok, hurkolók, odumézszedők és mindenféle barkácsoló, tilosban járó emberek a madarak közül egyedül a lébucra (bibic) haragusznak, mert mikor éjszaka akárhová mennek, fenemódon kezdenek jajveszékelni, lármázni, kiabálni, elárulják őket. Csendőröket, vad- és halőröket a bibic kiáltozás már nem egyszer nyomra vezette.


A hívővallás (babtista) halásznak, vadásznak, mezei kerülőnek, csősznek, révésznek, de főleg "lútartó embernek" nem való, mert hívőnek káromkodni nem lehet!

"Sellő"-nek nevezik a lapályból vagy palajból ferdén vízbe nyúló homoknyelveket, melyeken a csolnak megfeneklik. A halászok bosszankodnak, mert a bennülőknek ki kell lépni a sekély vízbe és a csolnakot ide-oda toszogatással letolni a sellőről. Szőke a sellőt mindig elkerüli.


A régi árvizes világ a falusi nép emlékezetében valóságos fogalom. Az 1854-ben született Kónya Péter elbeszélése szerint abban az évben olyan víz volt a faluban, hogy a keresztanyja lábbón vitte a paphoz keresztelni. A papnak "lábasháza" volt, annak nem ártott az árvíz. A falu többi háza is mind cölöpökön álló paticsház volt. Ha alá jött az ár, felmentek a padra lakni, az ilyen ház nem dűlt össze. Apadáskor a mezőn barázdákban fogták a potykát. Egyszer a gulácsi határon egy árvíz hozta nagy derelye feneklett meg. Lisztet, kolompért, szilvalekvárt, aszalványt a padlásra hordtak, összefogdosott nyulak és vízimadarak húsával és hallal táplálkoztak; a madarakat hurkolták. Piros Gábor egy áradáskor 18 nyulat fogott össze. Egy éjszaka a két fiával egy szalmakazlon keringett ide-oda a feltámadott nagy szélben, míg végre kifeneklettek. A mai ember el se tudja képzelni, hogy a régiek mi mindenen estek keresztül és mi mindent tudtak csinálni?! Hajdanán a szekér kereken nem volt vas ráf. A kifaragott fát megfőzték, kerekbe hajlították és úgy fogták össze. Ez volt a fakószekér.
- No de ez még semmi! - folytatta Piros Gábor, a révész - hanem vót Panyolán egy öreg vakember, aki vakon is maga járt ide-oda, még a legmagasabb tőgyfára is felmászott oszt levagdosta a száraz gallyait...
- Biztosan kikopogtatta a baltájával - mondták a többiek.
- Az meglehet! - hagyta helybe Piros, hanem azt hallgassák meg amit most mondok! A vak ember asszonya nem tudta tovább megállni, megkérdezte: Te ember, te, hát hogy tudol te ilyen biztosan járni, fára mászni? A szegény vak ember vesztére nem meg mondta neki, hogy űt egy arany bárány vezeti! Amint ezt ki mondta, az arany bárány eltűnt, többé sohase látta...!


A Beregi-Tiszaháton a Holttiszákat vagy morotvákat "Halvány"-nak nevezik. Érdekes, hogy ezt az elnevezést még egy 1925-ben helyesbített 75000-es katonai térkép is használja egy Gergelyi és Jánd közötti morotvára "Halvány tó"-nak írva. Azt is érdemes megemlíteni, hogy régen a Szamoson olyan kis tutaj volt, mely csepű kötélen járt az átkelő révben. A kis hidas facsigával volt a csepűkötélhez kötve. Aki át akart menni, ráállott a hídra és a csepűkötélen "átfejte magát" a túlsó oldalra.


A "Zomok kígyó"-ról, a "kígyófujtakő"-ről és a "rákszem"-ről készült feljegyzéseimet közreadtam "A panyolai Tiszától végig a magyar Szamoson" c. könyvemben (Debrecen, 1938.) Itt csak megemlítek még néhány jellegzetességet. A régi panyolaiak a kertekbe is temetkeztek. Néhány lelkész síremlékét még én is láttam a parókia gyümölcsös kertjének végén. - Annak a kútnak van jó vize, amelyikben fehér kígyó van. - A kígyók a hazatérő tehenek tőgyéből kiszopják a tejet. A tehenek bokor mellé állva nyugodtan tűrik. Az asszonyok el szokták kergetni - Szőke mester gyermekkorában, mikor anyjától egy csupor tejet kapott, kiment az udvarra egy régi kútgödör szélire, melyben "csúszók" tanyáztak. Tejet öntött nekik a földre, de felcsúsztak az ölébe is és a szájáról lenyalták a tejet. Szülei eltiltották a csúszó-barátságtól. Szőke szerint ugyanis "a csúszó az nem kígyó, csúszó és kígyó az kettő!" - Ha megölik azt a csúszót, amelyik tehenet szopott, a tehén megdöglik. Piros Gábor szerint az a jó "ferdő" (fürdő), amelyikben fehér csúszó van. - Szemfájós embereknek kifúrják a fülét, karikát tesznek bele és akkor a fájás megszűnik. - Gyöngyvirág-ecetet pedig fejfájás ellen rendelt a híres homeopata orvos, Katona Mihály, akit kis diákkoromban, Sárospatakon, magam is gyakran láttam, hécei házát is ismertem. - A panyolaiak s általában a tiszahátiak romlott, fájós fogat szalicillal rombolnak szét. Megeszi a fogat, mint a "búzarék" a tölgyfa völgyét. Egyszer csak megszűnik "mézgedzni" (rügyezni).


1938 tavaszán Piros Lajos munkásom nagy üggyel-bajjal, erőfeszítéssel emelt ki a Túr iszapjába süllyedt tinót. Megfázott és két lába összezsugorodott. Fenyőág-feredőt és vízgyöngyből főzött zsíros kenőcsöt használt - Sok kilis (kelés) neve egy csomóban: hatag. - Lábköröm-sebre főzött diófatapló szelete jó.

Ha a mezőn dolgozó asszonynépet vagy gyermekeket eső kapja el, fa tövére guggolnak és fejükre, két vállukra és a térdeikre nagy napraforgó levelet fektetnek. Az erős kerek levelek az esernyőt helyettesítik.


Kiss Gedus panyolai mezei őr mondta: A szegény embernek csak tavasszal rossz, meg nyáron, meg ősszel, no meg télen is: egyébkor mindig jó dolga van! Kalamornak nevezik azt a Tisza vizétől elszakadt kis vízmedencét vagy tócsát, mely a partvédelmi kőgát (sarkantyú) és part közt vagy a palajok tövében keletkezik. Libák, gyermekek fürödnek benne.


A községei elöljáróság, csendőrség, rendőrség általában különbséget tesz az állandóan a mezőn, Tisza kertekben, vízen élő emberek mezei vagy kerti szerzése és a faluból éjjel kijáró tolvajok szerzése között, vagy aki a faluból jár ki munkára, és amit lop, a máséból haza viszi.

Ez érthető és helyeselhető eljárás ugyanúgy, mint az, mikor az élelmes csolnakkal rendelkező halászok és révészek az árvíz hozta faanyagot, sokszor életük veszélyeztetésével kifogdossák és felhasználják, de ellene senki kifogást nem tesz.

Szőke Sándor és fia, ha hirtelen áradás van, vagy jégzajlás, azonnal kimennek a partra és lesik, hogy mit hoz a víz? Ilyenkor 1-2 fenyőtörzset, szilváskádat és egyebeket lehet szerezni. Előfordult már az is, hogy egész lábbó (tutaj) érkezett gazda nélkül. Valahol eleresztették.

Az ilyen gazdátlan tutajból minden falu alatt akasztanak le 1-2 törzset. Kikötik, partra viszik, s így könnyen előfordul, hogy "eleresztéssel" egymástól is ellopják. Magánosan úszó fenyőszálat csolnakkal oldalról közelítik meg és part felé toszogatják, szárazra vonszolják.

Egyszer Szőke fiával valami szörnyű nagy úszó fatörzs felé került, melyre a sebes víz feltüremlett magasra. A kik a partról nézték, kétségbe estek, de ők maguk a helyszínen a veszedelmes helyzetet nem láthatták, csak azt érezték, hogy hirtelen emelkednek és a következő percben lesüllyedtek. Szerencséjük volt, megmenekedtek.

Különösen jégtoruláskor állanak elő veszedelmes helyzetek. A jégzaj sok mindent hoz. Egyszer egy tutajt láttak a toruláson és több deszkát. Szőke mindenképpen rá akart menni, hogy birtokba vegye, de a fia azt mondta:
- Szíjjunk még el egy pipadohányt! - és míg rágyújtottak a torulás csakugyan szörnyű mohogással megindult. Feltétlenül a Tiszába vesztek volna!

A vízből kifogott szálfákat elrejtették, felfűrészelték és eladták olyanoknak, akik házat akartak építeni. Az egyik nagy tölgyfagerenda kifogásánál majd odavesztek a sebes vízen. A gerendát kellett átkarolniuk, hogy életüket megmentsék.

Bátorság, nehéz munka, merész vállalkozás: minden arra ment, hogy legyen pénzecske, ennivaló a háznál! "A tyúk is a szájáról tojik!" - szokta volt mondani, ami azt jelenti, hogyha jól táplálkozik, akkor jól tojik! Bizony néha a szegénység csavarja is szorította, nem csoda, ha valami érték látásakor felsóhajtott.
- No, erre mán szeretnék egy kis gazt lökni! Szinte csodáltam, hogy ilyen merész, elszánt halászembernek egyik fia, a Jani olyan félénk teremtés! Ha a Tisza szélén kapáltak és ment vizet inni, mindig háttal ereszkedett le a meredek parton a vízhez, mert félt, hogy a feje lehúzza az örvénybe.

Szőke szerint az ilyen jámbor inasból is akkor lesz rendes férfi, ha jól táplálkozik, attól meg jön a mersze! De bármennyire is vallja ezt, olyan hússal még se aggassa tele a kamráját, amilyennek a vén Krupi (Piros Gábor révész) tette. Ugyanis valamerről egy juhász került ide, Beregbe, akinek a birkája egy morotvában úgy jól lakott sással, hogy egy kapus, hogy egy hoppra 27 birkája megdöglött. Piros Gábor akkor füstölt meg 6 combot meg egy egész birkát, mert ezt a húst igen szereti. De neki esett állati dög nem kell!

Szőke szerint valami "fúvóbogár" -nak kellett lenni, mert tisztán a sástól nem döglik meg a birka! Hogy annak a bogárnak micsoda mérge lehet, ki az Isten tudná?!?
- Azér' én inkább guggolok éhen akár egy hétig a kapu előtt, mint Panyolán Máté Guszti meg Máté István teszik, ahogy a bosnyákok Boszniába'... ! Fakadt ki Szőke bátyánk.
- Ha rossz idő jár felettem, akkor furulyázok, mint a juhászok, mert tudják, hogy rossz idő után jön a jó idő! Vagy ha már nagyon éhes leszek, akkor sütök parázson "picsérti gombát", mint Baranyi Károly sóval! Annak nem jó dolga, mer' az egész nap csak gabbadozik!

Szőke kérésemre elmondta, mit ért ez alatt a szó alatt. Ha valaki bizonytalanul bizonytalan úton megy, hajladozik, bajoskodik, valamit keres a földön, de maga se tudja mit, szóval a napot lopja: akkor gabbadozik.

A diófára fel nem menne a fél világér', mert tudja, hogy a dióverésnek minden esztendőben meg van a halottja... Minden Tisza menti faluban'... Vigyáz magára a vén csavargó, ahhoz van esze! Nem olyan nyápic, mint az ű asszonya, aki a télen elesett a jégen. Attól fogva nincs egészsége! Egy pap apró golyócskákat adott neki, szeggye be! Itthon kitette az ablakba: a galamb mind egy szemig megette!


Az öreg Szőkét mint elismert ügyes, igen tapasztalt, okos halászmestert, a gulácsiak vizbefultak kikeresésére szokták felkérni. Szívesen elmondta idevonatkozó tapasztalatait. Ha a baj megtörténte után rögvest hozzáfoghat a kereséshez, akkor azonnal meg is cselekszi, de ez alig fordult elő. A mentéri munka rendszerint elkésik és akkor már a holttestet nem jó zavarni, mert a bolygatott testet elviszi messzi a víz. Legjobb hagyni a helyén, mert akkor a halott leszáll a víz fenekére és a 3-ik napon azon a helyen felszínre száll. Ilyenkor legkönnyebb partra vinni. Volt rá már eset, hogy a fektében megzavart halottat elsodorta Gulácstól Jándig.

Kiss Gedus mezőkerülő szerint a férfi halott arccal lefelé úszik, a női halott hanyatt. Szőke szerint ez lehetséges, de ezt nem tapasztalta. Csak azt tudja, hogy tavaszi halott nem merül fel a vízből.

Szőke Sándor az a nem mindennapi halászmester volt, aki a csolnakját is maga készítette el. Azt a Tiszán, a gulácsi Szilvásszegben tartotta, éjjelre fához láncolta, lelakatolta, de az evezőt mindig benne hagyta, nem vitte ottani kis kunyhójába. Ezzel szolgálta végig a panyolai ásatásokat és a Szamos utamat. A csolnakot télire partra húzta.

A csolnakhoz 6 szál 6 méteres deszka kell éspedig 3 darab 10 colos a fenekéhez, 3 darab 14 colos a két oldalához. Balkonynak legjobb a tölgyfa, de lehet alma vagy körtefából is. Az orr - és fartőke tölgyből van, a kallantyú veres ficfából jó. Vaskallantyú rontja az evezőt. A két kallantyú az első ülődeszkánál szemben van egymással. Ha a halász maga megy, nincs kormányos, akkor két kallantyúból evez, és egyúttal kormányoz.
Ha a csolnak a deszkák összeillesztésénél folyik, akkor pléhből készült eszkábával befoltozzák. A nyílásba bicskával csepűt, gyékényt dugnak. Új csolnak vagy ladik készítésénél az oldal- vagy fenékdeszkák éleit és érintkezésnél, kívülről élről lefaragják. Az így nyert háromélű vájatot tögyfamohával töltik ki, ebbe háromélűre faragott lépvesszőt nyomnak és erre egymástól 1 collra az eszkábákat ráverik.


Újabban eszkábák helyett kívül-belül pléhpántokkal dolgoznak, melyek alá csepűt tesznek. Ez állítólag jobb megoldás mert fa, kő az eszkábákat könnyen leveri. A habdeszka használata nem fontos, sőt ellenkezőleg rossz, mert alatta nem tud a deszka jól kiszárani. Korhad a habdeszka és korhad alatt az oldaldeszka is.
A csolnakban 5 balkonya van. Nem csak az orr -, a fartőkén is van vaskarika. Utóbbihoz a haltartó bárkát kötik.

Ha a két odaldeszka 14 collos deszkából van, akkor egy-egy szál deszka elegendő a csolnak oldalára, a 3-ik szálból lesz a habdeszka jobb és baloldalon.


Nagyításhoz kattintson a képre

Szőke, a süllőhalász amilyen ügyes csolnakkészítő volt, olyan kitűnően tudta elkészíteni a "halászlét" és mestere volt a nyársrahúzott hal sütésének. Csodálatos keze volt! Ha a nyers macskabőrt kellett dohányzacskónak előkészíteni, puhára dörzsölni, érdes bőrű hüvelyk és mutató ujjaival mint valami faráspollyal végezte el ezt a műveletet, amint azt már előbb idézett dolgozatomban elírtam (Egy dohányzacskó élettörténete). Azt se mindenki tudta megcselekedni, hogy egy darab parázstüzet eloltson a két tenyerében. Nekem ezt is bemutatta, mikor nem akartam neki elhinni. Kikapott egy darab izzó parazsat a tűzből és a két tenyere közt elkezdte dörzsölni, a parázs töredezett, az aprája kihullott és végül maradt egy mogyoró nagyságú darab, amely aztán elaludt, szénné vált a kezében, a bőrt nem égette meg!

Ennek Kiss Gedus is szemtanúja volt és átvette a szót:
- Azt mond mán el Sándor, te tudod a legjobban: hogy kell a halat a zsarátban (=parzsban) sütni?

Szőke mester szépen elbeszélte, hogy a Bodóc vagy Dürgencs hal háta nagyon szúrós, még a "koppantyúja" is belül végig tövises. Ezért ezt a halat a halászok parzsban sütik. Éspedig kezeletlenül úgy, ahogy van, betemetik a parázsban, amely, kb. 5 perc alatt megsül. Mikor a parázsból kiveszik, a hal fel van puffadva. Akkor kihasítják a hasát, kibelezik és a bőre a tüskés hátúszójával leesik. Igen jó ízű húsát megeszik. A Bodóc - vagy Dürgencs hal elnevezés alatt a Vágó durbincs - ot kell értenünk.


Az a parázsban való halsütés, amit Herman Ottó "Az északi madárhegyek tájáról" c. műve 206-7. oldalán leír, egészen más. Herman Ottó "Tromső" vidékén látta, hogy a horoggal fogott halat mi módon sütik meg parázsban? Kibelezett hasába vékony szelet szalonnát tesznek és megsózzák aztán előbb zsíros paprika, majd beáztatott bő újságpapírba göngyölik szorosan és így bekaparják a parázsba. Mikor az áztatott papíros tüzet fog, a hal készen van, megsült és páratlan ízű. Herman Ottó szerint ezt tulajdonképp a hargittai halsütési mód, mely azonos a norvégországi eljárással.

Nyárson való halsütéshez füst nélküli kemény parázs-halom szükséges. Kecsege, kisebb süllő, márna, csuka, de más halak is megfelelnek a nyársra, melyet a kívánt hosszúságban mindkét végén meg kell hegyezni. A kipucolt, kibelezett, két oldalt sürven bevagdalt halat fejjel lefelé a nyársra tűzik, sóval, paprikával ellátják és a tűz mellé, ferde ráhajlásban, a nyársat földbe szúrják. A halász egy piszkafával a tűz mellé ül vagy oldalára fekszik és állandóan figyeli a halhús sülését. A piszkafával a parazsat a halhoz közelebb kaparja vagy elkaparja, a nyársat kihúzva a halat másik oldalára fordítja a tűz mellé! Felsülésben, bodrogközi szokás szerint, a halat jó erős, lehetőleg tokaji borral lelocsoljuk. A rózsás, ropogósra pirult halat bal kézbe fogjuk nyársastul, a jobb kéz három első ujjával pedig a farkánál kezdve lecsipegetjük a világ legízletesebb eledelét! Falatozás közben és után 1-1 pohár borral tesszük az étkezést a mesék világába illő élvezetté! A nyárson sült halak között legfinomabb a kecsege. Ennek olyan porlós a húsa, hogy még az öreg Piros Gábor is kéjjel csámcsogja, pedig ő saját bevallása szerint "a húst hússal eszi", nem kenyérrel, azaz nincs már egy foga sem! Ezért szereti a frissen sült lágy kenyeret is, különösen az olyat, amelyiket az asszon nyers káposzta levélen süti ki. Ennél a kenyér feneke nem ég meg, a káposzta íze azonban belesül, a levél lenyomata pedig a kenyér alján meglátszik.

Nyárson sütik a halászok a gyenge tengerit is, a sütő tök darabjait, mint a kolompért, parázsba takarva.

Ahhoz is érteni kell az ügyes halásznak, hogy kell tűzet gyújtani, ha előzetesen pacallá ázott minden? Aki ehhez nem ért, akár a tüdejét kifújhassa míg tüzet éleszt! A halász ilyenkor éles kis kézi baltával egy karóról vékony forgácsszilánkokat farag le, papírzacskóba foglalja, mint valami csokrot és meggyújtja. Akkor egyre több gallyat, hasított fát rak felibe és hamarosan megmozdul az edényben a víz, fővése gyenge zúgással kezdődik. Erre mondja a halász: "sorrog mán"!

Állandó tanyázáskor a tűz éjjel-nappal ég, a parázs hamu alatt lappang éjjel, de ha sok a szúnyog, akkor is "nyess" (nyers) gallyat, falombot füstöltetnek rajta. Mivel fűrész rendszerint nincs kéznél, nagyobb, száraz fatörzset, gallyat véggel fektetnek a parázsra és után toszogatják, míg el nem ég.

A halászok szavajárása szerint "bolond, aki a vizen a markába köp (például evezésnél) vagy a tűznél csihol pipájára, avagy gyufát gyújt!" Szabad tűz szélén mindig feküsznek parázsló gallyvégek, de ha hasított fa vagy törzs ég rajta, a gyakorlott halász ujjaival is kikap egy kis parázsdarabkát, és zárt markában löttyöztetve hirtelen pipájára csúsztatja. Minden estre durva, kemény, faráspolyhoz hasonló, edzett halász tenyér kell hozzá! Még az öreg Szőke Sándort is, aki a két tenyere közt a parazsat kialtatta, lepipálta Szegedi Péter gulácsi halászmester, aki állítólag a bográcsot, amikor az étel megfőtt benne, a markába tette és úgy vitte tovább. Szőke egy ízben arra kérte, hogy tegye ezt meg ő előtte. De akkor nem mutatta be a tudományát. Így lehet, hogy csak ugratásképpen beszélték róla. Ellenben a Szegedi Péter fia állítja ma is, hogy az apja ezt megcselekedte, mert amikor a bográcsban fő valami, víz vagy étel, akkor a fenekének hidegnek kell lenni! Szőke bátyánk a parazsat szétdörgölte tenyerében, de a tűzről levett bográcsot nem vette a tenyerébe sohasem!


Panyolán a berbencei szilvát zsákba kötve engedik le a kútba, hol januárig is eláll. Átalában a falusi emberek jégszekrénye a kút. A favederbe nem csak borosüveg, hanem töltött káposztával telt cserépfazék is kerül, gyakran görögdinnye, tejes köcsög, és hasonló élelmiszer, mit a nagy hőségtől óvni kell. Gémes kutaknál a vízzel telt leengedett vedert a kútastor felszínen tartja, kerekes kútnál a kerék rögzítésével kell a vedert a fenékre merüléstől óvni.


Szinte természetes jelenségnek kell vennünk, hogy általában a révészek és a közeli mezőben, kertekben és vizen élő kerülők, csőszök, jegyes- és orvhalászok, no meg a vadászok, hurhalók sok tekintetben egymásra vannak utalva, tehát barátságban kell élniük. Néha-néha a révész embernek is van idejök, ha máskor nem, hát éjszaka jobbadán, egyik-másik foglalkozás űzésére. Sem elrakott, sem kihelyezett szerszámaikat nem tudják úgy elrejteni, hogy az éles szemű halászok, csőszök ne tudnának róla. Aztán sokszor előadódik olyan munka is, amihez segítségre van szükség. Így például ha a csiga kötél le van süllyedve a fenékre, mert egy hirtelen áradás után a még gyorsabb leapadás folytán a hidas a feljárón kifeneklett, a csiga kötél pedig a folyó fenekére feküdt. Ilyenkor éktelen kiabálásokkal tolják le a hidast a vízre, s aztán a vaskötél alá tolt hidassal következik annak felemelése. Ehhez több ember kell! A falusiakat is kirendelik, de legtöbbet érnek ilyenkor a halászféle emberek. A kötelet megragadva "fejik" magukat a hidason előre, de ha nagyon be van a kötél iszappal fedve, akkor nehezen megy. Vissza - visszahátrálnak, és nagyobb lendülettel vágnak neki az emelésnek, sokszor veszélyes helyzetbe is kerülnek: abbahagyják, de a hidasnak menni kell. Ilyenkor folyamodnak az apacsin-hajtáshoz, mely abból áll, hogy a szabadon álló, sodrony-, vagy csigakötél nélküli hidasnak mindkét karja alatt egy-egy vastag deszkát, apacsint dugnak ki, hozzákötik a hidas karjához, és mint a rántó evezővel áthajtják a hidast a túloldalra. A vízfolyás kb. 100-150 métert leviszi. Ezért mielőtt visszatérnének, a hidast a másik part alatt 200-300 méterrel felvontatják és onnan apacsinnal evezve oda jutnak vissza, honnan az előbb indultak.


Nagyításhoz kattintson a képre

Mikor a révészek-halászok ilyen bajlódással járó munkát végeznek, szokták mondani: Menjünk Kínlódról Bajlódra! Az apacsinnal való átkelést gyakran alkalmazzák a hidasépítő telepeken, mint pl. Olcsvaapátiban, Kósa Ferenc telepén, a Szamoson, hol 1922-1937-ig, mikor felkerestem, 45 hidast, 8 uszályt, és kb. 70 csónakot készítettek. Ismertettem "A panyolai Tiszáról végig a magyar Szamoson Debrecen 1938." c. könyvemben (54-55 ll.) és a Déri Múzeum Évk. 1938. évi 49. l. 2-2 fényképes felvétellel.


A Tiszaháti halászéletnek egyik kevésbé ismert ténykedése a "lobácsolásnak" nevezett nadály-gyűjtés. Ugyanis kishalász mesterek a harcsahorogra nem csak halat szoktak felszerelni, hanem békát, kígyót, nadályt, fecskét, verebet, varjút, sőt még baglyot is. A horgot mindig az állat gerincén húzzák át, mi miatt napokig szenvednek szegények.

Az olyan rendes harcsa- és süllőhalásznak, amilyen Szőke Sándorunk is, a horgokra való csalétkek rendszerint készenlétben vannak. A beszerzés külön gondja minden halásznak, legyen az kérész lárva, giliszta, apró keszeg, lótetű vagy más efféle.

A nadályt, vagy piócát a régi világban vércsapolásra is használták. Ezelőtt 60-70 esztendővel még majdnem minden házban, ahol gyengélkedő öregek éltek, lehetett látni az ablakpárkányon vagy a szekrények tetején egy literes üveget, melynek vízében orvosi piócák mozgolódtak. Vért szívattak vele a betegből nem csak a kuruzslók, hanem az orvos javaslatára is.

A nadályt gázolható fenekekben, mocsarakban, tószélén fogták. Bemenve a vízbe, a fenék sarát, iszapját, lábbal megkeverték, lobácsolták a vizet, zavarossá tették. A nadály a lobácsolásra odaúszott, és amikor a lobácsoló lábára tapadt, megragadták és a kéznél lévő szűknyakú üvegbe csúsztatták. Az ügyes halász már a felé közeledő nadályt is kikapta a vízből. Fazékból a nadály kimászik.

Ha a nadály teleszívta magát vérrel és úgy teszik az üvegbe, megdöglik. Azért az ilyen nadályból a vért ki kell fejni. Megfogták a fejét és a testéből a vért kinyomják, és úgy teszik az üvegbe. Így tovább él, különben fogságban elpusztul. Szabad vízben szívhat annyi vért, amennyit akar. A nadály megtámadja a békát is, és ha beleragad, a nadály visít félelmében. Ezt az öreg Szőke gyakran megfigyelte már. Szerinte a másik fajta nadály sokkal csendesebb "lundi", ennek neve "lúnadály". Ez, ha rátapad az ember lábszárára be kell sózni. De ha szív is egy kevés vért, "mindjárt kiszarja". A valóság az, hogy a lúnadály gyenge álkapcsa miatt nem vérszívó, inkább rovarlárvákkal és férgekkel táplálkozik.
- A' semmi - folytatta Szőke eltűnődve - ha a nadály egy kis vért szipálkul az ember lábábul! Akkor voltam én bajba, mikor egyszer Ázsiába, az Uralba le akart a két lábam fagyni!
Elmondta, hogy azon a télen szoros csizma volt a lábán. Ő nem is, hanem egy kozák vette észre, hogy mind a két csizmájának szára megfehéredett. Egy másik kozákkal mindjárt lehúzták a csizmáját, egy dézsába jeges havas vizet hozattak és neki a két meztelen lábát abba kellett tenni. Kis idő múlva jégkéreg vonta be a lábát. Letördelték és újra a vízbe kellett dugni. A jégkéreg újra képződött és azt is letördelték. Így szívatták ki a fagyot a lábából.
Én magamban ámultam-bámultam ezt a jó embert, akit annyi szenvedés után se csúz, se ízületi fájások nem gyötörnek! Baranyi Károly is hallotta az elbeszélést, melyre megjegyezte:
- Hát csak igaz, hogy az öreg Szőke nem félember!
- Hogy értsem ezt Károlyom? - kérdeztem.
- Hát úgy, kérem aláson, hogy ű féldecit nem iszik, csak egészet!
Felderültünk mind a hárman, de Szőke bátyánk se hagyta magát:
- Hej Károly, a Te eszed se jár máshol csak a kolompéron meg a pájinkán!


- A' se igazán! Mer lássa én minden éccaka kimének a Szamosho, oszt megnézem árad-é vagy se? Mer ha árad, hajnalba mán ott vagyok a "kaparó"-val... Mer nekem csak az a jó hal, amit kaparóval fogok... A télen foghattam vóna bódult halat egy "összevetett kassal", de nekem nem kell! No, egyszóval nem csak azon jár az eszem, amit maga hisz..! - szabadkozott Károly a lekicsinylő vád miatt.
- Már pég azt rosszul tetted, mer a szegöny embernek ügyeskedni, kapaszkodni kell! Tudod te azt jól, hogy körmetlen macskának nehéz fára mászni! - oktatta tovább Szőke akinek a szavát érdemes mindenkinek megfogadni! Hiszen tudja róla mindenki, hogy az egész Beregbe-Szatmárban egyes egyedül csak neki volt delejtűs pipája! Arról is nevezetes az öreg Szőke, hogy egyedül ő ösméri azt a csillagot, amelyik selyemkeszkenőn keresztül nézve kilenc csillagból áll. Ezt neki egy "tudós" juhászné mutatta meg!


Más szempontból is rendkívül érdekes ember az én őriző munkatársam. Egy ízben a panyolai papnétól igen finom ebédet kaptam ki a Zsaró-kertbe: karalábé levest, tejfeles paprikás csirkét felvert galuskával és sült tésztát a javából. Az ebédet szokás szerint Szőkével megosztottam és az öreg mester, aki 10-15 dkg sült szalonnát három nagy karaj kenyérrel, sok vereshagymával szokott egy happra elfogyasztani, a finom ebédtől alaposan megcsömörlött. Aznap este nem vacsorált semmit, sőt másnap délben is mikor én szalonnát sütöttem, ő csak egy kis mézet kért, a borocskát azonban elfogadta, sőt reggel egy kis barackpálinkával köszöntöttük a hajnalt... Elhitte nekem, rézkígyó van a hasában, amit csak pálinkával vagy borral lehet legyőzni! Kék szemének csillogásával nevette!

A véletlen úgy hozta, hogy aznap a munkásaim egy az úton talált döglött kígyót hoztak magukkal. A feje volt összetörve. Felakasztották egy fiatal szilfára, mert a bőrét ostornyélre szánták, de nem akadt senki, aki lehúzza róla.

Szőke szerint sétapálcára vagy ostornyélre kígyóbőr igen szép! Azt hiszi, hogy ez a kígyó is megharapott valakit, mert az olyan kígyó szokott a szekérútra kicsúszni, hogy magát elpusztítsa: ráfekteti a nyakát a kerékvágásra!

Károlyunk a Szőke elgondolásának minden betűjét elhitte, én azonban etnográfus szándékkal a világért se szólottam ellene... Sőt kíváncsi voltam arra, hogy vajon ő a maga természetes paraszti észjárásával hogyan magyarázza meg a halak jég alatt megbolondulását, bódulását?

Szőke szerint, ha az állóvíz vastagon befagy és rá nagy hó esik: ezt vagy egy kis napfényes idő olvasztja vagy eső esik rá. Mindkét esetben a hó alatti jégre rálöttyen a víz a jég alatt pedig a víz felmelegszik. Ettől a melegvíztűl a hal "megbódul, megbolondul, megzavarodik". Csak tátog, beteg lesz.
Mikor a falusiak, halászok ezt az állapotot észreveszik, kimennek a Holt Tiszára és a partszélhez közel olyan 50 cm átmérőjű léket vágnak. A fejszével kivágott jégdarabra egy kis sást, gazt tesznek és a lék mellett ráülnek, egy zsákot pedig bemerítenek a lékbe.


Nagyításhoz kattintson a képre
Sátortanyám a Túrtői palajon nyárfacsemeték közt. A sátortól balra étkező asztalka, erréb a Szőke bácsi féleresze, előtte bal felől "ösztörü" (köcsögfa), középen tűzhely. 1938 - as felvétel

Sátortanyám a Túrtői palajon nyárfacsemeték közt. A sátortól balra étkező asztalka, erréb a Szőke bácsi féleresze, előtte bal felől "ösztörü" (köcsögfa), középen tűzhely. 1938 - as felvétel

Éjjel egy lámpást is helyeznek a lék szélire, nem látják, csak hallják, amint "cupogtat" a levegő után. Ezért kell a világosság. A zsákkal aztán a levegő után cuppogtató halakat kiemelik. Szőke fogott már 5 kg-os "bolond potykát" is és két csukát. Hasztalan magyaráznám neki, hogy a halak bódulását, sokszor a vesztét is az oxigénhiány okozza, nem értené meg teljes egészében. Nekem jobb munkatársam is így az ő eredeti biológiai és természeti ismeretvilágával.



Panyolai ásatási feljegyzéseim több helyen nyelvészeti szempontból is figyelmet érdemelhetnek. A legtöbbet ezen a téren is az öreg Szőkétől kaptam. Így egyszer elpanaszolta, hogy a tinója "szertyegő üszög"-ben megdöglött. A baj a bal lábáról kezdődött, aztán az egész testet belepte. Nyomásra a beteg testrész "szertyegett". - Baranyi Károly más alkalommal elmondta, hogy az egyik lovát a "herceg-üszög" 24 óra alatt megölte. "Futó tályog"-nak is nevezik. A szarvasmarhát 8 óra alatt öli meg. Bizonyos a herceg szó alatt a hercegő, sercegő, hersegő még inkább a hercegni, hersegni (szertyegni), sercegni igék értendők, tehát a szertyegő üszög és a herceg üszög egy és ugyanaz a kór lehet.

Néhány szólásmód: Akit a kígyó megmar fél az a gyíktól is! Tanácsadó van sok, de kalácsadó kevés! - Asszonymunka, malacszalonna nem zsíroz! - Minden van, csak az nincs, ami kéne! - A nyúl bagzik a hóba, az öregember meg hébe-hóba! Az asszony vagy úgy alszik, mint a róka, vagy mint a nyúl! (A rókának alvás közben a lába közt van a farka, a nyúl ezt rövid farka miatt nem teheti). - A didergő cigány mondja a Holdvilágnak: Süthetsz, szara se lehetsz a Napnak! - A megfagyott cigány halála előtt mondta a dermesztő szélnek: Fújjál, úgyse baszol ki vélem! - Hatvan esztendős bögyörő, nincsen abban semmi erő! - Tréfa ide, tréfa oda, de a szegény monya se marharépa! - Jó bor, lehetne benne paszulyt főzni! - Van benne erő, csak nehezen jön elő! - Jobb egy Isten, mint száz pap! (a pap prédikál, de nem ad, az Isten nem prédikál, de ad!) - Aki a pipától nem köpköd, annak a dohányzás nem árt! - Olyanokat köp mint egy gólya (amilyet fosik!)! - A magyar embernek akkor jön meg az esze, mikor a vásárról haza megyen! - Annyi hal van a Holt Tiszába, mint a pondró! - A bagoly nappal fél a varjótól, de este megeszi! Tegye az Isten fődön futóvá, mint a szederindát. - Olyan sovány, hogy hat tímár se nyúzná meg kár nékül! - Sárgaság betegség ellen 9 tetűt kell a pálinkába tenni! - Ha egy házhoz tűzvész közeledik, 9-szer kell körül szaladni! - Halásznak mosdani, a kabátján gombnak lenni nem szabad! - Nem csak úgy van az, hogy kenjük be sárral, el is kell mázolni! - Vess, az ebnek nem harap meg! - Harcsát torma virágzáskor, kecsegét berbencei szilva éréskor fogják!


Néhány Tiszaháti tájszó: Gálgém = Bakcsó, Vakvarjú - Gera = pille - Kongat = félreveri a harangot. - Dácsol a vidra, ha lenyelt horogra akadt haltól igyekszik megszabadulni. - Pittyedt = félig aszalódott szilva. - Cseprente = csemetefa. - Ösztörű = természetes ágazatú köcsögfa. - Fől a víz = iszapos, mocskos víz alulról felgomolyog. - Nyirk = apadáskor a vízszélen ezüst szalagként szegi a partot, napfényben csillog. - Kender-kötés = az áztatott kender kiszedése, kihordása. - Megrőkönyödik a lehántott fűzfa a sok esőtől, szeplős penész üt ki rajta. - Erge = falu alatti halászó víz, vályogvető gödör. - Rőköny = penész nedvesen eltett ruhán vagy bőrön. - Paráhol = kézzel vizet hint a vasalandó ruhára. - Jujjig tölt = szinig tölt, mikor az ember felkiált: jujj! - Hammas = hamvas = szemetet, gazt hordó vászon. - Gügyő = hülye. - Garaszol = kapával az utat dudvától, gyeptől megtisztítja, sarabol-darabol. - Penyő = félig főtt lekvár, cibere. - Szilvéz = megcukrosodott szilvalekvár. - Korpa cibere = 3-4 napig erjesztett majd lefőzött, leszürt korpalé, étvágygerjesztő ital. - Zarka = Szarka. - Mereglye = cövek. - Azsag = bot. - Keces = disznófiaztató ól. - Kászó = lábas. - Serény = árvízből kimaradt száraz sziget. - Rétolya = létra. - Csallal kérni valamit = csalfasággal, ravaszul. - Gyakni = közösülni, nemzeni. - Csivik = kuvik, bagoly. - Egy pillára elrendelni = gyorsan, hirtelen. - Meggyúl az ágyéka = baszhatnékja támad. - Haltetű = kisújnyi sárgás férgek a harcsa fején, nyakán; kifogásnál eltűnnek róla. - Dalha = Apátiban a Túr neve. - Sűllyös nyárfa = A Tapaja nyárfa neve Panyolán. - Lesoppad = gyorsan leszáll a Nap. - Vavókol a róka a gyurgyalag (törökfecske) földi fészeklyukának kivájása közben. - Félkeszegoldalt vagy kajács = ferdén, nem keresztben fekszik a süllő horogzsinór a lapájon, (rajz) tehát nem derék, hanem hegyes szöget képezve a folyás irányával. - Kanda = habart savó és túró savanyú keveréke. - Hajak = faragásnál vagy fakivágásnál leváló forgács. - Hajnolni = gerendafaragásnál bevágást csinálni. - Nádfulánk = a nád taracki gyökere. - Kótics = almaecet készítésekor fakalapács. - Fűlő = hőség mely a dohány leveleit megcsapja. - Fenekes potyka = mélyen élő és Szőke potyka = felszínen is járó... Békarács = kagyló. - Palaj = lapály. - Szedeget = az ágyban fekvő nagy beteg, ha halálát érzi. Kopacska = teknővájó bárd. - Beleklászolódik = belezavarodik valamibe. - Meberhelt krumplitő = egy-két darabot kikapartak belőle. - Rongyelvű ember. Peszreng = keszeg. - Mohanás = jégzajláskor a torulásokon kersztül bukfencező óriási jégtáblán lezuhanásának messze hallatszó hangja: Mohant! - Mont = fűrészpor. - Viccsad a sulyok = meghasad. - Páskom = legelő. - Izlandi jány = nagy termetű leány. - Kendert kőteni = az áztatott, lemosott kenderkévéket a vízből kiszedni, felhordani a szárazra. Mélás = tréfás.


Életigazságok, hasznos tanácsok, tapasztalatok, szólásmondások: Van, aki minden fogát a fődbe viszi! (jó fogai vannak). - Nehezen állot, mint kutya a mosatlannak! - Úgy járjon mint a mi lámpánk! (kiégett belőle a bél). - Az anyja szógál, az apja aratáskor a véka alá hótt! (nem lehet tudni, ki a gyermek apja). - Ellopná a tököt akkor is, ha csúszó ülne mindegyiken - A tiszaháti emberek mérgesek, mert paprikás tejet is szoktak inni. - Ha a fa "vőgyében" dérszivás van (hasadás) vagy "pálhás" a cigányok nem tudnak belőle teknőt csinálni. - Ha a kirakott horogzsinór a vízfolyással szemben lefelé van feszülve, harcsa van rajta. Előfordul, hogy az erős húzástól a horog kiegyenesedik és a hal torkából kicsúszik. - Jégzajláskor a sok jégtábla úgy belepi a vizet, hogy "parasztja se marad". Az olasz úgy beverte ágyúval a Piarét, hogy "parasztja se maradt" = olyan kis tisztás, ahol nem érte a gránát. (Tiszamenti katona-halász elbeszélése). - A tojást nem lehet megfőzni, ha valaki annál a tűznél a tökegolyóját szárítja!" - Ha valaki hóval telt bádogcsuprot székre állít és a havat 10 percig kavarja, a csupor a székhez fagy, fel lehet a csuporral emelni. - Úgy beszélt vele, mint kondás a botjával. - Vass Sándor, öreg gulácsi ember mondta a pálinkának: Te vagy az erős állat, aki engem a rekesznek támaszt?! - A régi deszkás kutak fakávájának felső fedő része a gárd, gárddeszka. - Az este vagy éjjel kiáltozó bagollyal úgy beszélnek, mintha ember volna: Hej, de fázol! Éhes vagy? Nem leled a párod? De tudod azt a hú-hú-hú nótát? Mit nyivákolsz? Nem vagy te kandur alatt, se macska!? Gyere mán közelebb! stb. - Ha megöregszünk, az Isten minden nap egy bunkócsapást mér a fejünkre! - Valamit dallásért eladni = igen olcsón!



«Vissza


Megosztás: