Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Dr. Sőregi János



IV.
ID. SZŐKE SÁNDOR "HARCSA HALÁSZ" KÜZDELMES ÉLMÉNYE ZSÁKMÁNYÁVAL
A BUGGYOGTATÓ, A CSAPÓHOROG ÉS A PIRITTY

Az a Szőke Sándor, aki serdülő gyermekkorában, Tisza virágzáskor, közvetlen szemtanúja volt egy hatalmas Harcsa kegyetlen megszigonyozásának és az igonnyai parton csak a különös szerencse mentette meg egy óriási Harcsa-szörnyeteg feneketlen torkától: férfi korában, mint a mesebeli bajnokvitéz szállott szembe és küzdelembe a tiszai halak királyával!
A II. panyolai ásatás idején a Túrtői palajon sátoroztunk. 1932. aug. 27-én az ásatás vége felé Kozma György főszolgabíró vendégemmel, a zsarókerti lelőhelytől felfelé, egy kis csolnak kirándulást tettünk. Szőke bácsi volt a kormányosunk.
Alig 1/2 km-re a lelőhelytől, a Tisza kanyarban csolnakunk egy gázló csekély, de igen sebes vizén majdnem zátonyra jutott. Az öreg Szőke megfeszített erővel tolta, taszította, billegtette jobbra-balra, de egy mukkanás nélkül a ladikot, mert látta, hogy a veszélyes helyzetet én is felismertem és evezőmmel kaszáló erőkifejtéssel dolgozom vele együtt! Ilyen helyen hatalmas fatörzsek, uszadék fák vannak összetorlódva, beiszapolódva, és mint keresztbarikád feküsznek a folyó fenekén. Át is lehet rajta lábolni! Régi hadviselő tömegek ilyen gázlókon keltek át a folyókon!
Csak a Szőke Sándor tudásának és acélizmainak köszönhettük elsősorban, hogy sikerült a veszélyes helyzetből, a sebes vízből kimenekülnünk! Hogy egy szó sem jött ki a szánkon, se egy kiáltás, azt vendégünkre való tekintettel cselekedtük, ki is ász-bajlódásai miatt nemhogy úszni, de még fürödni se mert szabad vízben. Most azonban meglepő nyugodtan viselte a különös helyzetet.
Csak este, mikor sátortanyánk tűzhelye mellett magunkra maradtunk és fáradt izmainkat a meleg tűzfénnyel itattuk, pihentünk: gondoltunk vissza arra, ami velünk történt. Szőke bevallotta, hogy a bajban főleg attól félt, hogy a Főbíró megijed, riadtan fog kapaszkodni kétségbeesve, aminél nincs rosszabb semmi egy billegő csolnakban! Ezért nem mert egy árva mukkot se kiáltani, még hozzám se!
-Ilyen önfegyelmezett, erős akaratú, vasidegzetű, birtoskezű férfi csak egy sok minden veszedelmen, megpróbáltatáson átesett tiszai halászember lehet! - dicsértem meg az öreget.
Aztán szárazgallyat raktunk a tűzre, hogy jól lássam a papirost, meg a ceruzahegyét is, mert végre le kellett írnom azt a kismezőszegi harcsahistóriát, mely még 1926-ban történt, de amelyhez képest ez a gázló feletti bajlódás csak kismiskaszámba mehet.
Szőke érezte, hogy emelkedik benne az önérzet, hiszen ilyenféle küszködés miatt eddig őt soha senki még szóval se illette, nemhogy dicsérettel, azért megnövekedett önérzetével együtt melegebb lett szivében a felém sugárzó bizalom is, melynek jegyében elmondta küzdelmes harcsa-kalandját alábbi lejegyzésem szerint:


KISMEZŐSZEG a Tisza balpartján van, szemben a jobbparti gulácsi Szilvásszeggel. De a Kismezőszeg is gulácsi föld, mert szabályozáskor egy átvágás folytán került a balpartra.
Szőke Sándor 1926-ban Dessewffy Marcel kerülője volt, az Árokközben, mely a Kismezőszeggel van szemben. Az Árokközben Szőkének kunyhója is volt.

Június hó utólján aratáskor a Kismezőségi Tisza balpartján, a törőpart tövében kihelyezte egyetlen harcsahorgát. A horogra két kis halat szerelt fel. A horogbotot jó mélyen benyomta az agyagba, ferdén, a part felé hajolva, hogy esetleges mindenféle rángatásnak keményen ellenálljon. Este volt már. Juliska kis leányát hazavitte a faluba, de ő maga éjszaka, úgy 11 óra tájon, visszament megnézni a horgot. Átkelve a ladikon, hűlt helyét találta: se horog, se horogbot! Semmi! Nem lehet más! Valaki ellopta!
Az éjszakát nagy bosszúsággal kunyhójában töltötte, de már hajnalban újra felkereste a helyet és kezdte vizsgálni a partot. Ha tolvaj járt a parton, ott kell lenni a lábnyomának! Ment felfelé is, lefelé is, de semmi embernyomot nem vett észre!
Egyszer csak, amint visszakerült a horogbot lyukához, valamin megakadt a szeme: a víz szélén az iszapban a harcsa álla nyomát vette észre, még a bajuszának a helyét is megfigyelte. Bizonyos tehát, hogy a harcsa ott járt!
Elindult a keresésére. Elébb ment felfelé a parton, Igonnyának, mert sokan azt tartják, a hal a folyóban mindig felfelé úszik. Ő ezt a nézetet nem vallja, mert szerinte a hal arra úszik, amerre irányt vesz! De azért szétnézett arra is, majd visszafordulva, Árokköz felé csolnakán ereszkedett le. A szeme örökösen a vizen volt, azt figyelte. Alig haladt 100 lépést, mikor észrevette, hogy a Tisza közepén egy bot vége áll ki a vizből és ide-oda inog!
- Ott a harcsa! - sóhajtott fel, de csak úgy befelé, magának...
A csolnakot az ingó bot felé hajtotta és mikor felismerte horogbotját, a csolnak orrába térdelt, nehogy valami váratlan rántásnál a csolnak felboruljon és onnan előre hajolva, elkapta a horogrúd végét és kezdte lassan húzni felfelé. De a harcsa ezt észrevette s azonnal menekült, úszott rohanvást, mint a veszett fene, maga után húzva a csolnakot is...
- Gyerűnk birokra! - gondolta a merész halászmester és jó támaszba helyezkedve álltában, teljes erővel fékezte a harcsa futását, sőt húzta is a rudat felfelé, már a horogzsinór is a kezében volt, de hasztalan erőlködött, a nagy harcsa erejével nem birt! Ugyanis mikor a csolnak közelébe húzta, a farkával olyan retteneteset csapott, hogy Szőke maga csupa lucsok lett, a csolnakba is becsapott a viz!
Szőke a zsinórt kénytelen volt elengedni, de a horogbotot görcsösen szorította.
A harcsa vontatta tovább a csolnakot, a vizfolyással szemben. Ekkor vette elő Szőke mester a maga tudományát. Előszedte a csolnak farából 14 m hosszú vontatókötelét, ráhurkolta egyik végét a horogrúdra, a másik végét a csolnak láncához kötötte és az egészet engedte a vízbe bekarikázni. Ezzel az élet-halál küzdelem új fejezete kezdődött: a harcsa kifárasztása!

- Csak ússzál tovább, menekülj, vigyed, vigyed a ladikot! Ha majd elhágy az erőd, akkor az enyém vagy! - ilyen kegyetlen gondolatokkal törölgette Szőke mester izzadt homlokát, mert mostmár csak a kormányt kellett tartania. Akár rá is csiholhatott volna, de a tapló is, meg a dohány is biztosan vizes lett a nagy "csapás"-tól, no meg ilyen helyzetben: nincs pipa a halásznak!
Amint egy kicsit kilihegte magát és lekortyolt egy szapoly Tiszavizet, meglocsolta a folyóban mind a két tenyerét és újabb munkához látott. Hogy a harcsa minél hamarább kidögöljön, visszafordíotta a csolnakot a folyás irányába: aki bírja, marja!
Szőkének a vízfolyás is segített a lefelé haladásban, így a harcsa engedni volt kénytelen, visszafordult ő is. Most már a csolnak vonszolta a harcsát maga után, hiában próbált szabadulni, hasztalan vonakodott, ereje fogytán volt...
Szőke mindezt látta, érezte és csak azt várta, hogy elérje a büdösszegi palajt. Ott, az egészen sekély vizbe kiugrott, a csolnakot kihúzta félig a szárazra, aztán csizmát, ruhát lehányt magáról, kezébe vette a vágóhorgot és meztelenül, mint egy kőkorszaki ősember, megindult a kötél mentén a harcsa felé... Pár lépés után, térdig érő vízben, szemben találkoztak...! Farkasszemet néztek egymással! De ez csak egy pillanatig tartott, mert az ősember gyilkos szerszámát neki célozva, vad csapását kissé visszarántva, horgát a harcsa tarkójába vágta...
Egy utolsó kínos rándulás és a Halkirály megadta magát ősellenfelének és Sorsának!

Szőke a horgászzsinórral és a vágóhoroggal szárazra vonszolta vérző zsákmányát. Kb. 4 méter volt a hossza. Mint vérbeli halászmester, elsősorban aziránt érdeklődött, hogy a kovácsolt cigányhorog hol, miképpen akadt belé?
Mindjárt látta, hogy a vashorog a harcsa szája szegletébe akadt. Azonnal ki akarta venni egy kicsit meggondolatlanul, mert csak egy kis híja volt, hogy az agyonkinzott, vonagló halóriás el nem harapta a kezét.
De Szőke segített magán. Egy közelben lebegő vízhozta tököt nyomott a szájába, amit nem tudott összeroppantani. Mellette benyúlt a harcsa széles szájába és a horgot hátranyomva a sebből, kivette.
Mivel a nagy állat még mindig hánykolódott és a Szőke lábaszárát veszedelmes csapásokkal fenyegette, ártalmatlanná kellett tennie! Nagy erőlködéssel, űggyel-bajjal a "kappantyú" (=kopoltyúnyílás) kötelet húzott át és a hal fejét felhúzta a habdeszkára, segítve a vágóhoroggal is. Amikor a harcsa feje behajlott a csolnakba, a nagy test szinte magától utána fordult. Akkor a fejét hozzákötötte a balkonyfához, a testén végigfektetett két horogrúdat és keresztkötésekkel leszorította. Ha ezt nem cselekszi, a harcsa kiugrott volna a csolnakból.
Szőke a lekötözött harcsát csolnakán még aznap elvitte Gergelyibe, a főbérlőnek. Aki csak látta a hatalmas állatot, mindenki 75-80 kilóra becsülte. Szőkét azonban a bérlő becsapta, mert mindössze 50 kilósnak mérte le. Szőke legközelebb egy homokkal etetett harcsa eladásával viszonozta a csalást.
Az öreg Szőke mester azt meg tudta érteni, hogy egy harcsa a csolnakot sokáig és messzire vonszolja, mert a "vízben úszvást" nagy ereje van, de az sehogyse fért a fejébe, miképpen birta a ferdén mélyre leszúrt horogkarót a partból kirántani? Honnan volt annyi ereje? Mert lefelé könnyű egy leszúrt karót a saját irányába kihúzni, de oldalról rángatva, a hajlás ellentétes irányába, szörnyű erő kellett hozzá!


Minden harcsahalásznak elengedhetetlen szerszáma a vágóhorog, süllőhalásznak a szák vagy merettyű.

kép

A vágóhorog nyele kőrisfa, hossza 34 cm. A kovácsolt vashorog hossza 21 cm, hegye és szára közti távolság 7 cm. Használják a tiszaháti kismesterek Tetőhorognál, Csapó- és Laza-horognál, továbbá, buggyogtatásnál.
Miután egy nagyobb halat sem a horgászzsinórral, sem a merettyűvel nem lehet a csolnakba beemelni, a kismesterek vágóhoroggal segítenek magukon, mely a hal fogva tartását biztosítja.
Vágóhoroggal, ha az a tarkón a gerinc alá csapódott és torokban vagy szájszélben akadt horogzsinórjával nagytestű harcsák ellenállásást is, kifárasztással le lehet küzdeni.
Csak gyakorlott, bátor és biztoskezű halászok használhatják sikerrel.

A csapó horog rövid szárú, a lazahorog hosszú szárú. Szőke szerint a csapóhorog jobban beválik. Buggyogtatással harcsát fogni főleg alacsony vízálláskor, nyárban, meleg vízben jó és csakis vágóhoroggal felszerelve. A vég- vagy fenékhorog kecsegére, potykára jó kérészlárvás horoggal, a tetőhorog harcsára, süllőre. A harcsa legjobban a békát szereti. Kérészlárvából 2 is kell egy horogra. Harcsa vég- vagy fenékhorgot, ha mégis kapja, akkor lassan húzza, a potyka ellenben rángatja. Ezért ha a véghorog rúdján pergő vagy mangó van, a halász a szólásából tudja, mi akadt a fenékhorgára: harcsa-e vagy potyka és kecsege? Itt említem meg, hogy Szőke szerint az este kihelyezett vég- vagy fenékhorgot még hajnal előtt kell felszedni, mig a Nap nem süt rá, mert a halak napsütésben kiszabadítják magukat.
Szőke szerint sok harcsa jégzajláskor sebesül meg vagy pusztul el, különösen, ha két torulás közé kerülnek. A felső megindul és a halakat az alsóhoz szorítja. Ilyenkor lehet sok sebesült harcsát látni. A sebesülést a hal kibírja, sebe beforr, de csak akkor, ha a "pukkantója" nem sérült meg. A pukkantóján sérült harcsát könnyű kifogni.
Tetőhoroghoz a kishalászok gyerekekkel szedetik a békát. Egy fazék békáért 20 fillért fizettek. A harcsák különösen a "Harmatbékát" szeretik. Horogra csikat is szoktak szerelni, főleg a süllőnek. A beregi parton, egy morotva melletti kis vizállásban él még. Szőke csikas horoggal fogott is süllőt, de már Szegedi és Nánási gulácsi halászok 6 véghorga csikkal, semmi eredményt nem hozott. Úgy látszik, a tiszai halak nem szeretik a lápok csikjait, legalábbis nem annyira, mint a Kecskedarázs a fűz "mézgéjét", melyért a fűzgallyakon tömegben nyüzsögnek.
Van olyan tiszaháti halász, mint pl. Kiss András, aki 10 cm magas kovácsolt harcsahorgát liba vagy kacsa hasa alá köti és partba szúrt horogrúdról az állatot a víz szinére lógatja.


kép

A horogzsinór az állat derekán van körülvéve, a rúd végére pedig úgy van felcsavarva a zsinór, hogy a kacsát elnyelő harcsa után pár méter hosszan utána bomlik. Nagyobb harcsa kihúzásánál a vágóhorog használata feltétlenül szükséges.


A Tetőhorog berakását és felszedését a Süllőhorgászattal fogom ismertetni, itt a harcsa-fogásnak egy érdekes fajtáját, a buggyogtatás vagy puttyogtatás horgászatot vesszük vizsgálat alá.
Ehhez csendes nyári idő, alacsony, tiszta vízállás, egy ólomterhelős kettőshorog, egy buggyogtató szerszám és egy vágóhorog szükséges. A horogra legjobb a lóféreg (lótetű, lótücsök) és pedig mindegyikre 2-2. Az egyiket a farán fúrja át és a horog tövire tolja, a másikat hosszában húzza fel a horogra. Összesen tehát a kettőshorgon négy lóféreg van.
A háttal egymásnak fordított, 5 és 1/2 cm hosszú kettőshorog madzaggal van körülcsavarva; 43 cm: hosszú, erős, fonott "poton" vagy "csuha" tartja, melynek felső végére piros rongy van kötve, felette 40 cm hosszú zsinóron 28 cm ólom golyó sorakozik a mellékelt rajzok szerint. Ez a felszerelt rész tehát közel 1 m hosszú a horogzsinór végén.
A fűzfából faragott buggyogtató hossza nyelével együtt 31 cm, öblös tányérja átmérője 35 m/m. A nyél alsó végének átmérője 3 cm, egy keresztvájattal, melybe a kéz hüvelykujja fekszik.


Mikor a harcsahalász csolnakát a törőpart alatt, a mély vizen elengedi, jobb kezébe fogja a buggyogtatót, balkezével pedig a horogzsinórt a vízbe lecsüngeti. A buggyogtató horgon mélyen vizen 10 m hosszú zsinór is van, de ez nincs a csolnakhoz kötve, csak a halász kezében van. A terhelő ólomgolyók nagyobb mogyoró nagyságúak. 1 db átlag 2 és 1/2 deka súlyú.
Szőke Sándor jobb kezébe fogja zsinórt és a bal kezébe a buggyogtatót ,mert szerinte "a hangot a zsinór viszi le a vízbe a zsinór mellett." Szőke is lóférget használ a horogra.
Mikor a csolnak elindul, a halász elkezdi a buggyogtatást. A buggyogatót hátrafele irányozva ferdén tartja és erősen a vízbe vágja. A buggyogtatással a halász a harcsa-kapást utánozza, tehát nem a béka hangját, ahogy általában hiszik. A lecsapásokat ütemesen ismétli.
A horogzsinórt annyira engedi le, hogy a fenék felett kb. 2 m magasan lebegjen.
Ha a harcsa elkapja a horgot, a halász azonnal megkezdi a húzást, kézbe veszi a vágóhorgot is és ha sikerült közelre vonni, belevágja a halba és befordítja a csolnakba. Ilyenkor a csolnak szélre a vizszintre hajlik és ha a harcsa feje a csolnakban van, a teste utánafordul. Akkor kötelet hurkol a nyakára, jól rászorítja. Különösen a kisebb 20 kilós harcsákra kell vigyázni, mert könnyen kiugranak. Ezeket szinte nehezebb a csolnakba fordítani, mint a nagyobbakat.


Nagyításhoz kattintson a képre

Kiss András bal kézzel tartja a horogzsinórt a bal térdére könyökölve. Szerinte ahol nincs 2 méteres a víz, ott nem lehet buggyogtatni. Ha a harcsa elkapta a horgot, 2 méter zsinget utána enged, hogy a hal menetben legyen. Ha gyorsabban akar menni, akkor a zsinórt erősen megrántja. Ha kicsi a hal, feljön a csolnakig, de ha nagyobb, csak pár métert közeledik s vissza kell engedni, kifárasztani. Ha a hal végül is kifárad, fel lehet húzni a víz színére. Kiss András a vágóhorgot ilyenkor az álla alá szokta csapni a ladik szélén térdelve. Fontos, hogy a harcsa feje mielőbb a habdeszkán legyen. Mikor a feje beesik a csolnakba rálép a vágóhorog nyakára. Többé nincs mitől tartani. Alig van olyan erős hal, mely a halászt ekkor már kivágja vagy leverje.
1927-ben gergelyi halászok Namény és Csap között egy 114 kilós harcsát fogtak. A 70 éves Vezse István ugornyai halász legény korábban egy 270 kilós harcsát fogott. Erre Kiss András, szintén ugornyai halász megjegyezte, hogy egy nagy harcsát könnyebb bevenni a csolnakba, mint egy 20 kilósat! Mert a nagy öreg harcsák szinte mozdulatlanul tűrik sorsukat! Jóformán moccanás nélkül dögölnek meg!
Kiss András ugornyai halászmester 1933. szept. 7-én a saját csolnakán mutatta meg nekem a buggyogtatást. Szőke Sándornak volt két darab saját készítésű "buggyogtatója". Van neki szigonya is, de nem használja. Valamikor Siket Samu szigonyozta a harcsát. Unokája 1935-ben egy 7 kilós szigonyozott a rámaradt szerszámmal.

Amilyen finom csemege a harcsának Tiszavirágzáskor a kérész, ugyanolyan de mégis kiadósabb terített asztal számára egérjáráskor a Tisza, ezt átúszni merészkedő egérseregekkel. Az élelmes halászok ilyenkor is résen vannak és az elszaporodott egerek vándorlását saját hasznukra igyekeznek kihasználni.
Embereim elbeszélése szerint kedvező időjárást esetén a mezei egerek elszaporodnak és egyik határról a másikra vándorolnak. A zoológia tudománya előtt ez közismert élettani jelenség. Az egérjárásnak legérdekesebb fejezete a Tiszán való átkelésük.
Általában szeptember dereka táján indulnak vándorútjukra kisebb-nagyobb csapatokban (40-50 db) de vándorolnak egyenként is. Este kezdenek mozgolódni és egész éjszaka csapatosul úsznak által a Tiszán. A balpartiak a jobbpartra, és fordítva. Mire a túlsó partot elérik, a folyóvíz sodrása jó messzire leviszi őket. Ha szél kerekedik, sok belefúl a vízbe, ha pedig véletlenül örvénybe kerülnek, egész csapat belepusztul.
A harcsa ismeri az egereknek ezt a vándorlását és ilyenkor sokat elkapdos közülük, de csak az élőket. Döglött egérhez nem nyúl, még ha köztük úszik is el.
A halászok merítőhálóval állanak lesben, de előfordul az is, hogy a hal után eveznek és sokszor el is fogják őket hálójukkal. Vagy mikor észreveszi az úszó egér csapatot, elébe evez és az egerekhez igyekvő harcsát fogja meg. Kiss András ilyenkor csapóhorggal és varsával dolgozik. A varsát sebes vízre, sarkoknál állítja fel, hol a hal a varsába csapódik.
A naményi hídnál van a legnagyobb forgó vagy örvény. Egérjáráskor kiszámíthatatlan mennyiségű döglött egér kavarog benne. Ahol a Tisza mentén nagyobb búzatáblák vannak, kazlak, tengeri földek, ott van a legnagyobb egérjárás. Vásárosnaményon alól több az egér, mint a Felső-Tiszán, mert erre még sok az erdő.
Arra a kérdésemre, hogy miért vándorolnak a mezei egerek, a halászok, csőszök nem adtak határozott választ. Csak sejtik, hogy túlságosan szaporák, azért ha nem akarnak éhezni, új területek után kell nézniök.
Észak-Amerikában tudósok tanulmányozták az egerek vándorlását. Ott minden 4. évben a vándorló egerek milliói vonulnak heteken át. Ha elérik a tengert, azt is át akarják úszni és mind egy szálig belevesznek.


Az egérjáráskor is használt csapóhorog rövid szárú, jobb a hosszú szárú lazahorognál. Mikor Kiss András mester szerszám és eszközkészletét átnéztem, 11 db különféle nagyságú csapóhorgot vettem számba. Általában csapóhorogra élő halat vagy más állatot raknak. Zsinórja lehet 6-14 m hosszúságú. A horgok mind kajszák, ami azt jelenti, hogy a vashorog felhajló szakás ága nem egy síkban van a horogszárral, hanem oldalra kihajlik, azaz kajsza. Maga a horog 6-8-10 cm magas. Kiss András a csapóhorgait, Sárospatakról, Debrecenből, Szegedről vagy Budapestről szokta beszerezni.


Kiss András mester beszélte, hogy a Felső-Tiszán 1930-ban fogták az utolsó Sőreg-tokot, mely 23 kg súlyú volt. Kiss szerint van Sőreg-, Csillagos-, és Tetemes-tok. Ez sima fejű, a Csillagos tok fején apró fekete pettyek, a Sőreg-tok fején vésési alakok láthatók. Valamikor a halászok csizmában halásztak rá, mert csolnakba véve tüskés bordázatú farkával, mint a karddal csapkodott és a halász lábaszárán veszedelmes sebet tudott ejteni.


Harcsát gyalommal és pirittyhálóval 6-8 emberből álló, 2 csolnakkal dolgozó halászbokrok szoktak fogni. A kishalászokat kisegítőnek szokták felhasználni a rendes napszám mellett.
A gyalom 70 m hosszú, mély öblű háló, zsákkal. Itt a Tiszaháton a gyalmat egy csolnak viszi be és hozza vissza körjárás után a partra. A pirittyhez 2 csolnak kell. Ez csak 25-30 m hosszú. Öble van, de zsákja nincs.
Szőke Sándor a vállalkozó szellemű, merész tiszai halászmester egyízben másodmagával, két csolnakról, egy jégtorulás közelében piritty hálót vetett. Veszélyes cselekedet volt, mely majdnem végzetessé vált! Mert alig hogy a hálót kihányták a vizbe az egymástól eltávolodott két csolnakból és már közeledtek is egymás felé, írtózatos dörgéssel megtörtént a mohanás és a jégtorlasz megindult. Szőke szerint akkorát szólott, mint egy nagy ágyú!
Akkor gyorsan menekülniök kellett. Halász szokás szerint a háló kötelét mindketten rákötötték a kormánylapátra s azzal együtt a pirittyhálót a vízben hagyva, gyorsan kieveztek a partra. A vizszinen levő lapát fogja majd nekik jelezni, hol van a háló a jégtáblák elvonulása után.
Az volt a szerencséjük, hogy a nagyháló már a vizben volt kiterülve, mikor a mohanás történt s így volt idejük az azonnali menekűlésre.


Szőke szépen elmagyarázta, mi is az a mohanás? Falusi házában nem egyszer felriadt már a mohanás szörnyű hangjára! Ilyenkor szokta mondani a családjának: No, halljátok, megyen a jég!
Sűrű jégzajlás idején a táblák könnyen összetorlódnak, egymás alá torulnak, gátat alkotnak, feltartják a viz folyását. Akkor érkezik egy 10-20 m széles, hatalmas jégtábla a barikádhoz, mely felett a viz akár 1 méter vastagon is átvág. A nagy súlyú jégtábla alsó élszéle azonban beleakad, de a torlasz alá csúszni nem tud. Ellenben fel-fel villan a hátulsó vége, egyre több viz tolul alá, mire a jégtábla felemelkedik, majd átbukik az előtte lévő torlódáson és lapjával rávágódva a vízre: mohant!
Ez a mohanás olyan erős nyomást gyakorol a torlaszra is, hogy az rendszerint megbomlik, szétszakadozik és indul a zajlás, szabadulnak a felgyűlt hullámok!
Mikor a víz elcsendesedett, a zajlás szűnt, az evezőkkel jelzett piritty-hálót a csolnakba fejtik.
Ma már a jégtorlaszokat hidak, városok közelében felrobbantják vagy ágyúlöveggel szakítják szét!

A tiszaháti halászokat nagyobb veszedelmek mellett kisebb bajok is örökké fenyegetik. Szőke elbeszélte, hogy egyszer a "sarjuban" megszúrta a kezét a "csúszó-szálka". Nem csak a keze, hanem az egész féloldala megdagadt. Mikor végre a szálkát kihúzták, meggyógyult.
Aztán szepegve emlegetett egy bizonyos "sárga kígyót", mely csusztában megperzselte a füvet, de ő leütötte, hogy valamikor a Szilvás szegben kárt ne tegyen benne.


Azt is érdemesnek tartom még megemlíteni, hogy Szőke is meg Piros Gábor is hajdanában hogy fogták a Túrban a rákot.
Egy vékony drótszálon végig húztak egy nagy földi gilisztát és akkor karikába hajtották. Ezt a karikát, mint a horgot, zsinórra szerelték és egy rúdon belógatták a vízbe.
Mikor a rák a drótra húzott gilisztát elkezdte rágni, a karikát lassan emelték felfelé. Tudták azonban, hogy a rák a karikát csak a vízszintig követi, azért idejében, a balkézben készen levő szákot alámerítették, melybe a rák beleesett. A szák készítéséről a 88. oldalon külön képes tábla.
Ezzel a módszerrel nagyon sok rákot fogtak a Túr vizében. Nem saját konyhára, eladásra rákásztak. A falusi magyar paraszt sohase szerette, az asszonynépség nem is értett hozzá. Többre becsülték az aszalt zöldbabot. A gulácsiak ugyanúgy aszalták, mint a szilvát.
A halászok asszonyai pedig, mivel bövölködtek mindig a halban, a kockára aprított halhúst a levesbe vagy túrós galuskának szánt tésztával együtt főzték ki. Ez könnyen is ment, mert a gyenge halhúsnak nem kell több főzés, mint a tésztának.


Ennek a dolgozatomnak befejezéséül, a Szőke Sándor kishalászmester jellemzése végett el kell még mondanom, hogy ez a vérbeli magyar halász még orosz fogsága idején is elsősorban a halászat és vadászat körébe vágó eseményeket és dolgokat figyelte meg és véste emlékezetébe.


Nagyításhoz kattintson a képre

Így az egyik esti tűznél elbeszélte nekem erdélyi román katonák elmondása után, hogy ott miképpen fogják a medvét fegyver és csapda vagy hurok nélkül. Csinálnak egy ember formájú szalmabábút és azt szorosan a fejükre kötik. Guggolva közelítenek a medvéhez, mely rájuk támad. Mialatt a medve feldühödve szorítja, tépi, marcangolja a szalmabábút, a román medve vadász alul gyorsan dolgozik. Összeköti a medve két lábát és lehetőleg úgy mozog, erőlködik, hogy fához érjenek, melyhez a medvét hozzá kötözi. Akkor már társai is segítségére sietnek és baltával agyonverik.
Közelebbi érdeklődésemre Szőke ezt lehetségesnek tartotta, mert azok a román orvvadászok igen bátor, erős, ügyes emberek! Már sokaknak elmondta ezt a medvefogást, de sokan nem hiszik el. Igaz ő se látta, de elhiszi!

- A kötekedő emberek - folytatta Szőke bátyánk - mindig csak ellenkeznek! Ha olyat mondok el nekik, amit saját szememmel láttam, abba is belékötnek! A télen fogtak a halászok egy 55 kilós harcsát. Velek voltam magam is, láttam, hogy a feje tetején, a nyakán, a kappantyújában kisújjnyi nagyságú férgek voltak. De alig hogy kiemelték a vizből, a férgek mind eltűntek belőle! Elmondtam több falusinak.

Ilyen kifogásokat tettek: olyan nagy pondró a fejibe megölné! A pondró nem hal, hogy él a viz alatt? Aztán hogy tud hirtelen eltűnni, csak nem válik kámforrá? Ilyenkor megfogadta, hogy többé senkinek se beszél róla, se a medve fogásáról, se a "haltetűről", de nekem mégis elmondta, hogy én mit szólok hozzá?
- Amit Szőke Sanyi bácsi nekem józan ésszel elmond, azt én mind elhiszem!


Debrecen 1965. okt. 4.

«Vissza


Megosztás: