Betűméret csökkentése Betűméret növelése

Dr. Sőregi János



II.
ID. SZŐKE SÁNDOR GULÁCSI HARCSA ÉS SÜLLŐ HALÁSZ ÉLETE ÉS MESTERSÉGE


Az 1931-ben megkezdett és 1943-ban abbamaradt panyolai kutatásaimnak hűséges munkatársa, tiszaparti sátortanyámnak nappali és éjjeli őrzője, rendben tartója id. Szőke Sándor gulácsi kishalász mester megérdemli, hogy róla külön fejezetben emlékezzem meg! Úgy érzem, hogy ezáltal a gulácsi temetőben domborodó szerény sírjára a hála, tisztelet és szerető megbecsülés koszorúját helyezem el!

Id. Szőke Sándor ritka értelmes magyar ember volt, aki beregi-tiszaháti őseitől örökölt józan eszével, pogány lelkületével csak kint a szabad természetben érezte jól magát, a Tisza- kertekben, szilvások mohlepte fái között, a füzesekben, az élővizek illatában, a hullámokon libegő csolnakában, vidranyomos partszéleken, csőszkunyhója előtt üldögélve, holdvilágnál hallgatva a rabló halak "kapását", a húzó gémek rikoltozását és a macskabagoly nyávogását! Bámulatosan ismerte nem csak halászmesterségét és a Tisza halainak természetrajzát, hanem az egész környező természet világát, a fákat és a növényeket, a nappali és éjjeli madarak hangját, a természeti jelenségek jóslásait, és ami elég ritkaság, paraszti tudományát és élettapasztalatait el is tudta érthetően mondani! Nem félt tőlem és kezdetben sem volt bizalmatlan hozzám, mikor látta, hogy amit elbeszélt, mire az utolsó szót kiejtette a száján, már le is írtam füzetembe valami furcsa vonalakkal! Inkább megbecsülte a magamfajta embert, mert belátta józan, becsületes észjárásával, hogy mi több vagyunk, és többet tudunk, mint az egyszerű falusi ember és ezért szívesen szolgálta és segítette a mi munkánkat....


Id. Szőke Sándor mindössze 7 évvel volt idősebb nálam, mert 1885-ben született a Bereg megyei Hete község határában, Gulácstól É-ra, 4 km-re, Horváth Mihály tanyáján, hol már atyai nagyapja is béres volt. Sándor nevű apja innen, mint béresgazda került Tákosra és Csarodára. Anyja Kovács Eszter Gulácson született. Ennek nagybátyja, Siket Sámuel már halászmester volt a Tiszán.

Szőke, mint gyermek Gulácson járt elemi iskolába. Apja, Gulácsi István alispánnak is volt kocsisa Beregszászban.

Különben derék "tarjas" ember volt, akinek már gyerekkorában az volt az egyetlen vágya, hogy parádés kocsis legyen! Örökösen a "luhoz" akart tanulni. Fel is keresett egy "tudákos" gulyást, aki 20 krajcárért vállalta megtanítását. Ez pedig a következőkből állott: menjen ki a keresztútra, üljön annak a közepén és a magával vitt szöszből fonjon 9 kis csapát. (Csapó alatt ostorcsapát kell értenünk).

Szőke apja, aki akkor fiatal legényke volt, szót fogadott, kiment a keresztútra, leült és a nagy lábujján kezdte fonni a csapát. Mikor már hárommal kész volt, egyszer csak nagy kosok jöttek felé, de nem ijedt meg tőlük, a helyén maradt, tovább font. Aztán nagy bikák közeledtek, melyektől már kezdett "borzadozni" de ezeket is "megállta", font tovább. De amikor harmadszorra egy dübörgő nagy ménes ágaskodva rohant felé, akkor már felugrott, ott hagyta a fonott csapókat és hazaszaladt. Azt mondta neki a "tudákos" gulyás:
- No most mán nekik nem lesz "tepedelmek" (nyugtok)!
Nem is lett jó kocsis az apjából, mert ha nem adott a lónak, éhes volt, ha nem pucolta, piszkos volt. De aki értett a "luhoz", annak a lova, ha "feküdt" is tiszta volt! Csak a nagy dübörgés hallatszott ki az ólból, ha a kocsis otthol se volt! (Szőke bácsi apja 1916-ban halt meg 52 éves korában)
- Ma is lennének még tudós kocsisok - folytatta az én emberem eltűnődve -, ha egy kis farkas zsírt vagy farkashájat tudnának keríteni! Mert ha avval a szekör rúdját bekenik, amellé a lovát senki Isten embere be nem fogja!
- Ez teljesen reális dolog, mert hiszen jól tudjuk, hogy a ló nagyon fél a farkastól, a szagát már messziről felérzi! - világosítottam fel az elbeszélőt.

Az azonban, amit Kondor István, a Bagi Lajos gulácsi gazda kocsisa csinált már kevésbé érthető. Bagi gazda nem tudott éjjel aludni, csak a két tenyerébe tette a fejét, keveset szundikált és máris fogatott, ment a mezőre. Kondornak, a kocsisának ez sehogyan sem tetszett, mert neki egész napi munkája után aludni kellett. Ezért elhatározta, hogy ezután nem fekszik a helyére az ólban, hanem elment a faluba, a gubáját pedig fellökte a saroglyájára. Mikor a gazda éjjel be akart fogni, a két ló a guba miatt nem állott a rúdhoz. Kondor a kocsis hazajőve látta a helyzetet és ezután ezt a fogást többször alkalmazta.
Hogy mit csinált Kondor a gubájával, Szőke Sándor nem tudta megmondani.

Ilyen titokzatos világban éltek a régi falusi magyarok, mint a mi Szőke Sándorunk apja és társai is. A fiának már nem kellett a szellemek világával szemben ilyen súlyos próbákat kiállani. Őrá már jobban vigyáztak. Egyszer nyáron, mint beteg gyermeket Daruka szomszéd szánkán vitte el a tarpai orvoshoz, hogy a szekér ne rázza össze. Tarpa Gulácstól 5 km távolságra fekszik.

Szőke még jól ismerte Gulács község régi szabású ősparasztját, Kovács Gábort, aki 1920-ban 86 éves korában halt meg. Ez a középkorból változatlanul megmaradt ősmagyar állandóan durva kendervászon gatyában, bocskorban és szatyingos vászoningben járt. Télen, nyáron egyarán egy nagy hegyes báránybőr sipka volt a fejében. Ugyanúgy télben-nyárban, jó időben és rossz időben egy báránybőr köcét hordott, melynek a nyaka, a két újja, a két zsebe és az alja fekete szegéssel volt ellátva. Ezt a köcét soha fel nem öltötte, csak a vállára vette, a legfelső gombot begombolta és egy vállrándítással féloldalra rezzenette úgy, hogy az egyik karja mindig szabadon volt. Nadrágot még ajánlani sem volt szabad neki.

Történt, hogy amikor a második házassága előtt állott, a gyermekei vettek neki csizmát, nadrágot, újjast és kalapot. Az esküvő napján nagy rimánkodásra fel is vette, nézegette és akkor elkezdett káromkodni valami feledésbe merült ősmagyar nyelven, így:
- "Vagy mahegyek vagy magája, mondom, mondom... hát nem kell! Ha le nem veszitek a ruhát nem menek esküdni!"
Kénytelenek voltak leszedni róla az új ruhát, megszokott öltözetében, bocskorban ment az esküvőre!

Így járt és ilyen volt valamikor a magyar paraszt mind! Nem adott pénzt semmire csak sóra! Azon a vidéken, a Beregi Tiszaháton még azt is hozott a "lábbó" gazdátlanul.

A fiatal Szőke Sándor, a mi süllőhalászunk az ősi környezetben sokszor hallgathatta az öregék visszaemlékezéseit, saját szemével is láthatta még életmódjukat, szokásaikat, pogány gondolkodásukat és így beleszüremkedett, belenevelődött fogékony lelkébe, természetébe a keleti szemlélődés és az elmesélés, regélés ösztöne... De ezen felül a fiatal Szőkét maga az élet nevelte, edzette, keményítette, bátorított egy becsületes munkás életre...!

A fiatal életéből csak néhány jellegzetes eseményt említek fel az ő saját, esti tűz melletti mesélgetése alapján, tisztán fog előttünk állani, megbecsülésre és megörökítésre érdemes alakja!

Így 14 éves korában, 1909. aug. közepén, mint 7 F. bér mellett felfogadott birkahajcsár, Fedor János számadó juhásznak segédkezve, a debreceni Lőrinc-vásárra gyalogolt. A Nagyvásár előtt egy héttel Tákosról (Bereg m.) indultak 300 jerkével Fuchs Alajos földbirtokos tanyájáról. A vásárosnaményi hídon minden birkáért 1 krajcárt és minden emberért 3 krajcár vámot fizettek. Az út Debrecenig Ilken, Szakolyon, Nyírbátoron, Hajdúhadházon keresztül 5 napig tartott. De.10 órától délután 4-5 óráig pihentek, aludtak, estefelé, egész éjjel másnap 10 óráig terelték a nyájat. Menet közben az útszéleken vagy bérelt legelőn legeltettek. Egy jóllakásért birkánként 1 krajcárt fizettek. Puli kutyáját nem vihették magukkal, csak csacsit (Fedor juhászának nem volt), mert a pulit a debreceni sorompónál megkötötték. Itt darabonként a birkákért 3 krajcár vámot fizettek. A juhásznak minden napra fél liter pálinka járt, szalonnát, kenyeret vittek magukkal. Ha útközben valamelyik birka megdöglött, megnyúzták bográcsban megfőzték, megették, a bőrével a gazdának beszámoltak, a lábára vagy más baj miatt legyengült birkát a juhász a nyakára vette. Szőkének is jutott egy ilyen beteg birka Ilktől Szakolyig, ami a nagy melegben igen kellemetlen élő gallér volt, annyira, hogy Szakolyban megtagadta a tovább cipelést, vissza akart térni Gulácsra. Erre Fedor számadó a beteg birkát 1 F-ért eladta egy mezei csősznek, azzal a kikötéssel, hogy a bőrét visszaadja. De ez nem történt meg.

Szakolyban egy ismerős öreg juhásznál tanyáztak, akinek Fedor valamikor nagy kárt okozott. Szemére is hányta, de azért megvendégelte őket. Bográcsban szalonnát pirított és rá két köcsög hideg tejet itatott meg velük. Fedor juhász kérelmére még a beteg birkákat is gyógykezelte, mert az öreg közismert "tudákos" juhász volt. Egy kis cseréptányérra tett valamit, ami füstölt és bedugdosta a beteg állatok közé. De hogy mi füstölt a tányéron, sohasem tudták meg. Mikor Debrecenben a sorompón áthajtottak, a Kurva - utcán is végig mentek (Tizenhárom város - utca). Minden ablakból kiabáltak nekik a nők, de nem volt arra ott idő!

A vásártéren lehetett 30 000 juh is. A nyájak összekeveredtek, szinte lehetetlen volt őket kutya nélkül külön tartani. A magyar juh vadította a "purzsát". Volt olyan juhász, akinek több száz juha elkallódott. A vásárlók kocsin jártak. A birkák darabjáért 18 koronát kaptak. Fuchs gazda, mivel két birka bőrével nem tudtak beszámolni a vásártéri keveredés miatt az árát megfizette velök. Így Szőke a 7 F bérért még 2 F-tal megpótolta (18 Kor.) így ráfizetett az egész vásárra. Ha tudta volna előre, hogy így jár, bizony nem indult volna el a hosszú, fárasztó útra (Légvonalban is kb. 140 km), és nem bajlódott volna a beteg vezér űrűvel, mikor abba a szakolyi tudákos juhász javaslatára minden községben egy deci pálinkát kellett beleönteni.

Az üres zsebbel maradt Szőke lassan kezdte belátni, hogy a magyar ember csakugyan a kárán tanul! Jobban kell mindenre vigyázni, kiváltképpen arra, aminek más a gazdája! Megértette a közmondás igazságát: Mindennek van gazdája, birkának, tarisznyának, csak az Istennek nincs! Azért az egyszerű falusi parasztember maradjon mindig annak, aminek született: becsületes, önérzetes munkásnak! Még akkor is, ha grófi asztalhoz ültetik, ne adja fel meggyökeresedett jellegét és szokásait, mint Tarpán a Károlyi gróf 85 éves öreg juhásza!
Ez az ősmagyar arról volt nevezetes, hogy egész életében főtt ételt nem evett, csak szalonnát és füstölt húst. Grófi gazdája erről értesülvén, csupa kíváncsiságból egyszer meghívta őt terített asztalához. Az öreg juhász azonban cserép bögrét és kanalat vitt magával és mikor elébe rakták egymás után a finom ételeket csak a kalácsból harapott, a többi ételféléket bekapargatta bögréjébe.
Mikor vége volt a kb. 10 fogásos ebédnek a gróf hozzá lépve megkérdezte tőle, miért nem evett?
A juhász kanalával összekutyolta bögréje tartalmát és birkapásztori nyugalommal szépen mondta:
- Méltóságos Uram, én ilyet nem eszek!
Elébe nyújtotta bögréjét:
- Tetszik látni hisz ez csak csömör!

Ezt a történetet az én süllőhalász-regélőm mosolyogva és büszkén beszélte el és mindjárt megjegyezte, hogy bizony az ő anyai szépapja, Siket Mihály az már nem ilyen szelíd ember volt, hanem igen "fakturális" vad magyar. A Tiszáról sohase vitt haza ivóvizet se magának, se a családjának, hanem egy bádogcsuporral járt le a folyóra, ott tele itta magát és hazament.

Az ő fiatal korában az volt a szokás, hogy összeállottak négyen-öten, Máramarosban vettek 50-60 szál fenyőt, leúsztatták Gulácsig, itt az oláhok módjára felszerelték, nagy almás ládákkal is ellátták és leereszkedtek Tokajig, Szolnokig, akár Szegedig is, ha kellett és mikor mindent pénzzé tettek, gyalog hazatértek.

Siket Mihály társaival egy ilyen vállalkozás sikeres lebonyolítása után volt hazatérőben Debrecen városán és Naményon keresztül Gulács felé. Szomjasak lévén útközben betértek a jándi kocsmába, ahol éppen egy híres verekedős gulyás italozott.

Se szó, se beszéd a gulyás felugrott és kikergette őket, de Siket Mihály nem tágított, helyt állott egyedül. Előbb pálinkát rendelt ő is, a gulyás is. Megitták. Akkor azt mondta neki a gulyás mérgesen:
- Mars kifelé!

Siket Mihály észbekapott, lassan hátrált, a bal karján volt és mikor a csárda alacsony ajtaján kiseggelt, kicsit jobbra félre állott.

Tudta, hogy a gulyás a nagy tölgyfabottal kijön utána és azt is tudta, hogy az alacsony ajtón a nagydarab ember elébb a fejét dugja ki, hogy utána a küszöbön átléphessen.
Ebben a pillanatban Siket Mihály a baltáját a feje közepébe vágta.

A gulyás nem esett össze. Baltával a fejében ment ki a határba, a kunyhója felé. A gulácsiak borzadállyal ámultak utána. Mikor a kunyhóból kilépő szeretője láttára felsikoltott, a balta kiesett a gulyás fejéből, elvérzett, meghalt.

Ez az 1840-es évek elején történt! Híres magatartás volt egyiktől is, másiktól is! Nem csoda, ha a falu népe meg az egész környéken ma is még sokan emlegeti!

A "faktuális" ember megszenvedett tettéért, bárha az életét mentette is meg, de vad természetét haláláig megőrizte. Mikor "beteggé esett" egyszer csak felállt az ágyán látta a Halált és az mondta neki:
- No most birkózzunk! Amékünk erősebb, az lesz a hatalmasabb!
A Halál odavágta! Siket Mihály hanyatt esett az ágyon és mindjár meg is halt.


A mi süllőhalászunk apai szépapjáról csak annyit tud, hogy hetei ember volt. Hetén született nagyapja, Szőke Lajos és apja legid. Szőke Sándor is. Így a fél faluval atyafiaságban vannak.

A nagyapa, kinek 7 gyermeke volt, szép darab földjeit elitta és Horváth Mihály földbirtokosnál lett "gazda".1886-ban halt meg. Ő nem volt halászember. Feleséget Tarpáról hozott.

A 4-ik gyermeke, Sándor, a mi süllőhalászunk édesapja volt. A felesége Kovács Eszter, gulácsi eredetű, pedig édes anyja. Ennek a Szőke Sándorné szül. Kovács Eszternek az anyja volt Siket-leány. Innem van a rokoni kapcsolat.


A nagyapa, Szőke Lajos nemcsak gazda, hanem egy időben kerülő is volt a hetei erdőben. Ott lakott az erdőkerülő házban.

A hetei tölgyes olyan sűrű erdőség volt a XIX. század közepe táján Tákos, Csaroda, Jánd, Gulács és Hete közt, olyan buja "vadvenyige" futtatta be az egészet, hogy alig lehetett benne járni és még lehetett benne a farkast is fogni. Ezért szívesen tanyáztak benne a betyárok, Zöld Marci, Berecki, Becskereki, Balla Marci, az elvénült Kotró Sándor és még sokan mások is.

Szöke Lajos egyszer 5 lóval ment fáért és egy oda kullogó farkast baltával megtámadott. A farkas beleugrott a szederinas vadvenyigébe, hol kézzel megfoghatta és a szabadon bocsátott lógós hátlóláncával a fával megrakott szánhoz kötözte. A lógós lovat magában hazaengedte, ő pedig Hetébe hazamenve a farkast a lábánál fogva egy fára felakasztotta. Az egész falu járt a farkast nézni, míg éhen el nem pusztult.

Szőke Lajos, mint honvédhuszár, végig küzdötté a szabadságharcot, melyből szép egy sárga lóval, kardosan tért haza. Erélyes, "világi" ember volt, ami alatt azt kell érteni, hogy akármerre ment az országban, mindenütt otthol érezte magát. Még azt a furcsaságot is megtette, hogy a koporsóját magának előre megcsináltatta, összehívta a népet, "ellátta a tort", de csak 3 év múlva, 75 éves korában halt meg.


A betyárok tanyájára a hetei erdőben legid. Szőke Sándor talált rá. Két fekete lovuk és egy kis zöldre festett szekerük volt. Jórészt falusiak voltak. Ez a találkozás elég volt ahhoz, hogy elköltözzenek onnan. A szekeret szétszedve vitték ki az erdőből.

Legidősebb Szőke Sándor és Kovács Eszter házasságából született 1885 ápr. 16-án a mi süllőhalászunk, id. Szőke Sándor. 10-12 éves volt mikor szülei Beregszászba költöztek Gulácsy Istvánhoz, kocsisnak. Életük folyását figyelemmel kísérte és gyakran irányította Kovácsné szül. Siket Zsuzsánna, id. Szőke Sándor anyai nagyanyja.

Beregszászban kb. 1 évig laktak. Ez alatt Siket Samu vette a pártfogásába a fiatal Sándor fiút, tanította őt a süllőhalászatra is. Ennek hasznát vette, mikor szülei Beregszászból a gulácsi Nagyszegre költöztek, ugyancsak Gulácsy alispán birtokára, hol szőlőt telepítettek s egyúttal varsáztak és halászgattak is. A Tisza-kerti 24 holdas szőlőt 5 év múlva az árvíz elpusztította.

Ezután egy darabig hányatott életük volt faluról-falura hányódtak, a fiatal Szőke a Tiszapart gyermeke volt, egyik halászélmény a másikat követte, hogy végül is a legkitűnőbb harcsa- és süllőhalász válhasson belőle szülőfalujában, Gulácson, hol családi fészkét is megépítette.

De beszéljenek maguk a halászati élmények! Ezek mutatják meg nekünk a legszemléltetőbben, hogy milyen iskolában nevelkednek fel az életre a tiszaháti magyar halászok?!

Szőke gyermek korában a gulácsi Tisza szakaszon még tombácos vízimalmok működtek. Tombácnak nevezték a kivájt tölgyfa törzseket, melyekre a vízimalmot építették. Ha a malom elpusztult, a tombácokból csinálták a bödönbélésű kutakat. Szőke részt vett abban a 30-as csoportban, mely annak idején Ugornyától a gulácsi Szilvásszegig egy tombácos vízimalmot, 7 napig vontatott fel a Tiszán, vízfolyással szemben. Tivadar és Kisar közt 16 vízimalom volt.

Varga Lajos gulácsi vízimolnár híres szigonyos halász volt. A gyermek Szőke tombácos malmában sok jó molnár pogácsát evett. Egy faládát földdel töltöttek meg, azon tüzeltek és a pogácsát a parazsos, forró hamuban sütötték meg.

A fiatal Szőkének jól ízlett a molnárpogácsa, gyakran az őrlést is reá bízták, ami elég lassú munka volt, de őt főleg a halászat érdekelte.

Egyszer tiszavirágzás, azaz nagy kérészjárás idején Varga molnár a fiatal Szőkét magához vette a csolnakba, feleveztek Igornyára harcsát szigonyozni. Itt Szőkét a kormánytartásra hátra ültette, maga pedig háromágú szigonyával a csolnak orrába állott.
Lassan ereszkedtek lefelé a kérészrajok után. Szőke jól megfigyelte, hogy a csólnak fenekén egy 30 m hosszú kötél fekszik karikába rakva. Egyik vége a csolnak orrán levő vaskarikába van kötve, a másik a szigony nyeléhez.

Egyszer csak észrevették, hogy velük szembe több harcsa úszik felfelé, kapkodva a kérészeket. Lehetett 10-12, egymás mellett, sorjában. Varga álló helyzetéből kikereste a legnagyobbat úgy középtájon és Szőkét utasította, hogy annak tartsa a kormányt úgy, hogy a harcsa jobb kéz felől essék. Akkor letérdepelt a csolnak orrában, Szőke kifogástalanul engedte csolnakát a nagy hal mellé, mely ilyenkor el van "ámélkodva" nem törődik semmivel, csak a finom csemegével. Varga szigonyát jobbjában kicsit ferdén, hátradöféshez fogva, a nagy harcsát engedte kissé maga mellett elúszni és akkor teljes erővel belevágta gyilkos szerszámát a hatalmas állat nyakába...

Minden halász tudja, hogy ebben a helyzetben az ilyen hátra felé irányzott döfésbe lehet a legtöbb erőt beleadni! Meg is volt az eredmény! A kötél a menekülő állat után nyomban lebomlott, majd megfeszült és a harcsa vitte maga után a csolnakot is....

Szőke ösztönösen érezte, hogy neki most a kormányt tartani kell... Ebben nem is volt semmi hiba, de azért jobbra-balra tekingetett: Hogy lehetne a csolnakból megszökni? Abban a pillanatban a harcsa megállott! Tudták, hogy azon a helyen, a Tisza fenekén egy hatalmas fatörzs fekszik keresztben! A harcsa bizonyára átvergődött alatta, de a törzs lenyomhatta a szigony nyelét, a kötél is feszült a surlódástól: a szigony a hal testéből kiszakadt...! A csolnak lassan úszott lefelé.

Varga mester gyorsan felfejte a szigony kötelét és mikor kiemelte a vízből a szerszámát, akkor látták, hogy kb. másfél kiló hús szakadt ki a harcsa testéből!
Mikor a mester a szigony ágának szakájáról kezdte lerángatni a roncsolt húsdarabokat, a fiatal Szőke újra érezte a két lapockája közt azt a borzadályt, ami pár perccel előbb a halálos, vad döfésre nyilallott belé! Kegyetlen, durva gyilkolás volt!
A félelem a torkára szaladt, megszólaltatta!
- Lajos bácsi, tegyen ki éngem, félre való dógom lenne...!
A bősz szigonyos Varga, ki néhanapján jóízű molnár pogácsát is tud sütni, elhitte a fickónak és kiengedte partra. A fiú meg se várta, hogy a csolnak partot érjen, kiugrott, mint egy szöcske és elillant, mint egy üldözött nyúl...!

Aki az esetet hallotta, mindenki hibáztatta a vizi molnárt, hogy ott hagyta a harcsát, többé nem törődött vele, le kellett volna ereszkedni a Kismezőszeghez és ott megvárni a leúszó harcsát.

Később hallották is, hogy a kismezőszegi palajon egy döglött nagy harcsát találtak büdös rothadásban.

Ez az igornyai harcsa históriája, mely minden bizonnyal csak egyike annak a sok száznak, melyek senki által fel nem jegyezve, mint őszi falevelek lehullanak az Élet fájáról, de a melyek a Tisza menti magyar gyermekeket testileg és lelkileg megedzik a küzdelmes életre!
A fiatal Szőke, akinek rokoni környezete már gyermeki lelkébe bele csepegtette a pogány hit esszenciális cseppjeit, nem is annyira a nagy harcsától és annak erejétől félt, hanem meggyilkolt testének bosszúálló szellemétől!

Erre egy már korábbi, gyermekkori élménye tette hajlamossá. Elbeszélte nekem, hogy már kisfiú korában csodálatos módon vonzódott a vízhez, érdekelte a benne úszkáló hal, a halakat leső gém és a halakat üldöző vidra, a halászok munkája! Az igornyai partszélen órákon át mozdulatlanúl hasalt. Egy ízben egy csolnakba telepedett be és annak orrtőkéjéről nézte, nézegette a szép tiszta, élő vizet...

Egyszer csak egy nagy feketeség emelkedett ki a vízből?! Előbb azt hitte, hogy valami kérges víz hozta fatörzs?! De hamarosan észrevette, hogy nem a víz hozza, hanem úszik, még hozzá egyenesen feléje úszik...! Akkor ismerte fel, hogy az egy szörnyű nagy harcsa! Olyan széles a feje, mint egy asztal. A másik pillanatban már a csolnakhoz ért és a farkával olyat vágott a csolnak oldalára vagy a fenekére, hogy ő nem is tudja hogy, de a nagy döddenésre ész nélkül ugrott ki a félre billent ladikból és szaladt el a Tiszától!

Nem csak aznap, de még jó ideig, nem mert abba a csolnakba lépni, megijedt! Mert bizonyos, hogy ha a csolnakból a vízbe vágódik, a nagy rabló állat, ruhástúl elnyelte volna. Hiszen öreg halászoktól hallotta, hogy egy olyan 5-6 méteres mohos fejű harcsa egy felnőtt embert is képes elnyelni. Ilyet Szőke maga nem látott, de egyszer parterősítési munkálatnál dolgozott mikor észrevették, hogy a víz színén egy nagy harcsa úszik. Nem volt megdögölve, mert ide-oda tekergett, csak a víz alá lemerülni nem tudott. A közeli apáti révész is észrevette, csolnakra szállt és kifogta. Egy döglött kutya volt benne felpuffadva, azt nyelte el és azért nem bírt alámerülni! Egy ilyen kidülledt hasú kutya talán még vastagabb is, mint egy ember!?
Hiába !A harcsa nagy úr a maga vízi birodalmában! Valóságos király a folyami halak között! Jaj, annak a halászsasnak, amelyik egy nagyobb harcsába süllyeszti éles, görbe karmait és hirtelen nem tudja visszarántani a lemerülő testből! A vízbe full! Az állatok közül az egyedüli veszedelmes ellensége a kitanult, öreg vidra!

Egyszer egy gulácsi csendőr Vásárosnaményből tért vissza az őrsre. A jándi határon észrevette, hogy a Tiszában egy nagy harcsa a hátára fordulva úszik lefelé. A torka fel volt rágva és a hasán egy vidra feküdt, lakmározva belőle. A csendőr rálőtt a vidrára, mely eltűnt. Találta-e golyója vagy sem, nem tudta megállapítani, de az élettelen halat egy "csapónál" kifogta. A rendőrt Jeneynek hívták.

Szőke fiatal korának emlékezetes halászküzdelme volt annak a 17 kg-os harcsának a fogása, mely a Túr kiöntésében került tapogatója alá. A tapogató a harcsának csak a fejét borította meg. Szőke hirtelen ráhasalt nyeletlen tapogatója farámájára, mert a harcsának ilyenkor az a szokása, hogy betekeri magát a feje után, a tapogatóba. Meg kellett feszíteni minden erejét, hogy ez sikerüljön és azután benn a tapogatóban száján és kopoltyúnyílásán át kötélre fogja.


Nagyításhoz kattintson a képre
Id. Szőke Sándor gulácsi kishalász mester, kiváló harcsa és süllőhalász, sátortanyám éjjel - nappali őrzője, rendbentartója.

Id. Szőke Sándor gulácsi kishalász mester, kiváló harcsa és süllőhalász, sátortanyám éjjel - nappali őrzője, rendbentartója.


Nagyításhoz kattintson a képre
Id. Szőke Sándorné Juliska leányával látogatóba gyakran kijöttek főtt étellel

Id. Szőke Sándorné Juliska leányával látogatóba gyakran kijöttek főtt étellel


Nagyításhoz kattintson a képre
Id. Szőke Sándor oldalnézetben. Szerző felvételei a sátortanyán

Id. Szőke Sándor oldalnézetben. Szerző felvételei a sátortanyán

Mivel többen tapogattak és sok halat fogtak, főleg harcsát, úgy segítettek magukon, hogy egy embernek a dereka köré kötözték a nagyobb halakat és csak a kisebbeket lökték szatyorba. Mikor az ember már sok halat kapott, melyek ide-oda rángatták, panaszára a halakat a szárazra cipelték.

Bizonyos, hogy Szőke fiatal korát jó nevelő iskolában töltötte. Sok mindent látott, hallott, átélt és tapasztalt! Megalapozta későbbi halászmesterségének biztos fundamentumát mind a biológiai ismeretekben, mind a halászeszközök, szerszámok készítésében és használatában.

21 éves korában Gulácsra került és ott kötött házassága révén önállóvá lett. Felesége Badak Erzsébet Márokpapi-ból került hozzá. Napszámos volt, de Siket Samu, Uray Imre halászmestere gyakran alkalmazta a piritty hálóval való halászatnál, de a horgászatba és a kis hal fogásába egy gulácsi cigány és Pap János kisari halász vezették be. Utóbbitól tanulta a halbódító szerek babonás készítését és alkalmazását, melyekről később lesz szó. Végül az orvhalászatát is tanulni kell! Mikor egy gilisztákkal felszerelt horgával 5 kilós harcsát fogott, halászszerencséjével nagyon meg volt elégedve.

A katonaélet egy ismerős főorvos jóvoltából szerencsésen elkerülte, de az I. világháború kitörése után póttartalékosnak sorozták be. 1915 tavaszán a 65-ös ezreddel harctérre került, de hamarosan orosz fogságba esett. Előbb az Ural hegységbe, majd Szibériába vitték őket, hol egy tanyán napi 10 kopek és élelmezés ellenében szántottak, vetettek, kaszáltak. Innen a kínai határ közelébe jutottak, hol tűzifát termeltek. Mellesleg a nyírfa kérgéből bocskort kötöttek.

Itt valami cinga nevű betegségbe esett. Foghúsa leromlott, a fogai megfeketedtek. A levegő ártott neki. Egy munkás transzportba keveredve meg is szökött innen a Káma folyóhoz, honnan egy hajón rejtőzve Penzába került, hol az orosz őrség elfogta. Egy tákosi emberrel bolondnak tettette magát s így sebesült katonákkal a Kaukázusba vitték.

Itt egy faluban igen jó élete volt. Egy fiatal hadi özveggyel adta össze magát és másfél évig gazdálkodott. Halászeszközöket készített, de ő maga nem halászott.

A honvágy azonban nem hagyta nyugton, mint annyi sokan, ő is megszökött, ott hagyva orosz élettársát. Nappal erdőkben, boglyákban aludt, éjjel hold és csillag után igazodva közeledett hazája felé, napszálltának tartva. Egy faluba üldözőbe vették, de egy ház alatt sikerült meglapulnia. 1918-ban elérte előbb Lenberget, majd Munkács városát. Innen ment haza falujába, Gulácsra váratlanul, mert a fogságból nem nagyon írt, de ő se kapott hazulról semmit. Éjnek idején érkezett a faluba és a kerten ment fel az új házhoz, mit a családja távolléte alatt épített. Alig ismer az otthonára, de a kutya megismerte őt. Zörgetésére öreg édesanyja ugrott fel az ágyból. Felesége nem volt otthon, mert éppen akkor volt halva az apja Márok-Papiban, oda kellett mennie.

Kezdetben tífusz betegsége volt, melyből egy tarpai orvos gyógyította ki. Munkácson leszerelt és 1919-ben kerülője lett a falujának és újra elkezdte a halászgatást. Volt kaparója, tapogatója, kétköz hálója, de csak "lopi"-ban űzte a halászást. Bőrtarisznyája és baltája mellett titokban volt pisztolya és karabélya is.

Árvizes időben Siket Samu András fiával csolnakon az ártéri kis szigetekre összeszorult nyulakat összefogdosták. Éspedig a szigetről vízbe ugrottakat verték fejbe, vagy ha átúsztak a szomszédos szárazra, utána eveztek. A megölt nyulakat zsákba rakták és éjszaka hazavitték, kibelezték és felaggatták a padlásra. Őzet is vettek űzőbe, de sikertelenül.

Ha többen is űzték ezt az áradási nyúlfogást, nem akarták egymásnak mutatni az eredményt. Ilyenkor a nyulakat odúba rejtették. A Nagyszegen egy öreg almafa odújába 10 nyulat tuszkoltak belé. A nyulakat ették is, de nagyobb részét eladták, mint a halat is.

Szőke, mint mezei őr a hurkolást is megtanulta társaitól. Barangolás közben talált egy hurkolt nyulat és a hurkoló nyomán összeszedett még 16 hurkot. Az eltulajdonított hurkokkal most már maga fogott működésbe. Egy éjszaka 7-10 nyulat is fogott. Ha volt érkezése utánanézni, némelyik hurok kétszer is gyarapította a zsákmányt. 16 hurokkal összesen 45 nyúl került kézre.

Hurkot vidrának is rakott Szőke mester. Ezt azonban alacsonyabbra, egy tenyérnyi magasra vette, a nyúlét "fél sukkra". A hurkot vékony fához kötözték.

Szőke mezei őr-kunyhóját sövényből készítette, tetejét náddal, szalmával és sással fedte. Három fekvőhely volt benne, ajtója "kócsra" járt, de ebből csak egyet használtak. Az asszony délre vagy estére mindenkinek kihozta az ételt és mindegyik asszony tudta, hová van a kulcs elrejtve, ha senki sem volt a kunyhóban. Ilyenkor az asszony a hozott kasornyás szilkét az ura ágya felé a szarufához kötött horgasra akasztotta, melyen a tarisznya is lógott. Mivel a kunyhóban sok volt az egér, azért a horgas madzagja kellő távolságban egy vízszintesen fekvő deszkalapot is tartott rajz szerint, melyről az egér nem tudott a tarisznyára leugrani.

Természetesen az asszonyokat férjeik időnként otthonukban is felkeresték.


kép


Szőke Sándor gyakran összejött Bakos Istvánnal, a gulácsi halásztragédia életben maradt alakjával, akitől a süllőhalászatot tanulta, de az ő módszerét a saját esze után javította, különösen 1924-től kezdve, amikor Szőke először halászjegyet váltott. Akkor volt már véghorga, laza horga, varsája, süllő horga.

Sokat tanult Kiss András dunántúli eredetű halászmestertől, aki Kiss Ferenc ugornyai főbérlő halásza volt, mint maga Szőke Sándor is, mióta jegyes halász.


Halászok főleg Ugornyán tanyáznak, de vannak Tarpán is. Szőke valamennyit névről ismeri. A Szamost Kiss Ferenc Menyhárt nevű fia béreli.

A halászoknak minden halat be kellene szolgáltatni a fő halászbérlőknek. A hal árából 60%-ot kapnak. Szőke Sándor fogott halait Sanyi fiú szokta Ugornyára vinni. Ilyenkor szokta megkapni az előzőleg beszolgáltatott halak árát. Tehát a bérlő utólagosan fizeti halászait.

Szőke 1916-ban épült gulácsi háza cserepes. Középen van a pitvar, mely egyúttal téli konyha. Nyári konyha külön van, szemben a házzal.

A pitvar két oldalán egy-egy szoba van. Az utca felőli szobában lakik az öreg Szőke, a ház másik végén lévő szobában a fia, Sándor feleségével. A ház végénél van egy kis cserepes istálló és egy nádfedeles disznóól. Van még az udvaron egy favágó szín is.

A halászati eszközöket a padláson, a tornácon és az ólban tartja, olyan helyeken, hol az egerek nem férnek hozzá.

Ha vas szerszámjai, evőeszközei elpiszkolódnak, rozsdásodnak, szilvalében vagy ecetben áztatja.

Ezek a piszkot "leeszik" a vas eszköz rovátkáiból, díszítéseiből pl. kanálnál, villánál. Jobbára a szilvalevet alkalmazzák, mert annak kéznél van a kádja. Holmi konzervdoboz, kapcsos üveg és hasonlók nagy becsben állának, mert azoknak hasznuk van.

Egyszer az asszony tőlem kapott két kapcsos üveget paradicsomfőzéskor szétrepesztett. Az öreg kegyetlenül megharagudott érte, már azért is, mert megtiltott ilyen célra való használatát. A fehérnépet csúnyán összeszidta, a paradicsomot pedig az óta gyűlöli. Bármennyire hirtelen haragvó, különösen, ha a szavát semmibe veszik, de alapjában véve jó ember. Juliska kisleányát nagyon szereti. Szép gyermek is, kék szemei vannak!

Van Szőkének kertje is gyümölcsfákkal és nádfedelű kis méhese 10 kassal. Ebből 6 gyékény, 2 fa és 2 deszka. A két fa köpüt diófából vésegette ki, mikor a kertből ki kellett vágni. A méhekkel az asszonyok bajlódnak. Vadméhszedését leírtam Déri Múzeum Évkönyve, 1934. 101.

Általában Szőkét mindenki ügyes embernek, főleg ügyes halásznak ismeri, csak az adás-vevéshez, üzleteléshez nincs érzéke, abban ügyetlen. Amilyen leleményes, eszes halász, olyan balkezes az élet egyéb bajai között. Így például a beregszászi vásáron megvett egy pálinkával lerészegített tehenet, melyet kénytelen volt 70 Pengő kárvallással eladni, mert maga az Isten se tudta megfejni olyan rúgós volt.

Szűkebb környezete azt is tudta róla, hogy mit se törődött a hónapok nevével és a napok számával. Neki nem kellett kalendárium, megelégedett az évszakok ismeretével. Csak akkor tudta meg, hogy melyik hónapban és annak hányadik napján él, amikor Sanyi fia az ugornyai főbérlőtől, a beszolgáltatott halról elismervényt kapott és azt hazahozva felolvasta az apjának. A végén ott volt a dátum: 1938. szept. 5.


Az ételben nem volt válogatós. Megszokta az asszony konyháját, nem állott elő különleges követelményekkel, mint Baranyi Károly, akinek nem kellett a rizzsel készített töltött káposzta. Csak akkor evett belőle, ha mezei tormalevélbe volt csavarva a kesernyés ízű kukoricadarás töltelék. Szőke szerint a tormalevél jó a hal becsomagolásához, épp úgy, mint a vizes kendő. Szerinte a hal nappal, napfényen, szárazon hamarább megdöglik, mint éjszaka, mikor hűvös, nyirkos a levegő.

Szőke a hal sütéshez, halászléfőzéshez kitűnően értett. A forró halászléből öntött a szapolyba és abból kanalazta bőséges kenyérrel. Sült krumplit sóval csak akkor evett, ha se szalonna, se hal nem volt kéznél. A szapolyt azért is szerette, mert annak a nyele nem melegedett át. Akár állva, akár ülve bal kézbe fogta és a jobbal kanalazott. Evés után homokkal kisúrolta, mert halászembernek az az ivópohara is.


Nagyításhoz kattintson a képre
Baranyi Károly panyolai földművelő, a panyolai ásatások hírhedt törzsfuvarosa, eredeti középkori magyar, a pogány hit rendíthetetlen híve a gyarmati szivarral

Baranyi Károly panyolai földművelő, a panyolai ásatások hírhedt törzsfuvarosa, eredeti középkori magyar, a pogány hit rendíthetetlen híve a gyarmati szivarral


Nagyításhoz kattintson a képre
Sátortanyám a tiszai tájban, a gulácsi túrtői palaj tűzbokrai előtt. A felvétel a bal parti Zsarókert törőpartjáról készült. Szerző felvételei.

Sátortanyám a tiszai tájban, a gulácsi túrtői palaj tűzbokrai előtt. A felvétel a bal parti Zsarókert törőpartjáról készült. Szerző felvételei.


Az én híres fuvarosom, Baranyi Károly viszont "kolompér"- imádó. A VII.-ik ásatáskor jegyeztem fel róla, hogy zsarókerti sátortanyám szabad tűzhelyét sokáig, guggolva, szótlanul nézte s egyszer csak eltűnődve felteszi a kérdést, talán önmagának, talán a tűz vagy a szerencse istenségének, olyan felsóhajtással:
- Van-e benne kolompér?


Szőke egyet nem bírt megtorlás nélkül elviselni, azt, ha valaki becsapta, megcsalta, anyagilag megkárosította.

Egyszer egy ugornyai zsidónak szállított egy 65 kilós harcsát. A zsidó a mázsát ügyesen kilökte a "vackából" és a nagy állatot csak 50 kilónak mérte.
- No, megállj - mondta magában elfojtva a dühét. Legközelebb, amikor néhány harcsát küldött neki nem vízzel itatta, meg mint máskor, hanem megette homokkal. A süllőkbe meg horogra használt apró keszegeket dugott. Amikor a "bolond" (bódult) halakat szedik, az aprókat is összemarkolásszák, hogy berakják a nagyokba.

A halászok azt tartják, hogy a szállításhoz vízből kiemelt és lerészegített harcsa órákig kábultan élve marad s mire Ugornyára gyalogolnak vele kijózanodva eleven lesz, él és mozog.
Így viszonozta az élelmes halászbérlő csalását.


Ha az öreg Szőkét Sándor fia kinn a határban a kunyhó előtt vagy a csolnakban borotválta, apja a bal markába tartotta a szappanozó pamacshoz szükséges vizet.

Hogy mi mindenen kell egy Tiszaháti magyar halásznak átesni, bizonyítja az az operáció, amelyet egy gulácsi "tudós asszony" hajtott végre a Szőke lábán.

Ugyanis az történt, hogy a nyáron 1938-ban egy faszilánk a Szőke lábfejét átszúrta és beletört. A felesége hiába próbálta nem tudta kivenni. A seb meggyűlt, feldagadt, gennyes lett. Végül a szomszédságból egy tudós öreg néni vizsgálta meg a sebet és hozzáfogott a művelethez.

Szőkét leültette a földre, a feleségét pedig keresztben ráültette a Szőke két combjára. Kis idő múlva a tudós asszony elkezdte a sebet simogatni, és amikor a Szőke sebe a combján ülő asszony súlyától elzsibbadt, egy tűt belefúrt a sebben levő szilánkba!
Fájdalmas volt ez, de Szőke nem tudott rúgni, mert a combján ült az asszony.
Mikor a tudós asszonynak sikerült a tűt a szilánkon teljesen átszúrni, jól megrántotta.
Szőke előtt a nagy fájdalomtól elsötétült a világ, de csak kissé szédült meg. A kuruzsló kinyomta, kimosta a sebet Szőke lábfeje meggyógyult hamarosan. Vígan pipázgatott és nem sokára járta a határt. Hiába a diófatapló pora igen jó a vérző sebre! Egy gulácsi asszonynak is kipukkant a visszeres lába és a vérzést diófatapló porával állították el. Vágott vagy horog által szakított sebet több féle módon kezelik. Ha véghorog szedésekor szalad a horog a halász markába vagy azonnal kiszakítják vagy borotvával kivágják. A sebre általában egy vékony "sajttalan" (sótalan) szalonna szeletet tesznek, mely a sebet "megszívja" és ruhával bekötik. Fél nap múlva "katlankóró" (katángkóró) virágot csomósra összedörzsölve tesznek rá. Ezt naponta kétszer cserélik. Jó rá a "pipapor" (pipahamu), a pókháló is, vágott sebre különösen az erős paprika válik be. Ha azonban mély a seb és nagyon vérzik, akkor sóval kevert lóganéjt kell rátenni, mely a vérfolyást elállítja. Mint vérállító szer jó az ember huggyal kevert, sőt még a "föveny" is csak ne legyen homokos.

Szőke akkortájban jókedvében, mikor a mezőt járta, megtréfálta Paczu András gulácsi mezei őr kollégáját. Ugyanis ezt a jóembert kunyhója előtt aludva találta. Hátát a kunyhó ajtajának vetette és baltáját maga mellé támasztotta. Szőke a baltát óvatosan, nesz nélkül bedugta a kunyhó ereszébe és elment. Úgy 15 lépésről visszafordult és jó estét köszönt. Paczu hirtelen felébredt és kapott a balta után, de sehol semmi! Azonban nem árulta el a bajt, csak kérdezte nem látott-e arra menni valakit? Csak a távozó Szőkének vallotta be, hogy a baltáját valaki ellopta. De Szőke hamarosan elmondta mi történt: a balta az ajtó felett az ereszben van! Paczu nagyon káromkodott. Szidta az Istent, aki engedte őt csúffá lenni. Pogány volt!

Az Isten szabad ege alatt élő Szőke elég jól ismerte a Beregi-Tiszahát és a Szamos - mente madárvilágát is, főleg a halevő gémeket, azok hangját, repülését és az éjjel lármázó baglyokat.

Egy ízben fogott egy fiatal szürke gémet és azt apró hallal felnevelte, majd annyira megszelídítette, magához szoktatta, hogy nagy korában kirepült a Tiszára eleség után és mindig hazatért. Az udvaron ide-oda sétált, ha valaki a kapun belépett, nagyot vörcsantott. Jobban megijedtek tőle mint a kutyától. Télben az istállóban hált. Ismerte mindenki, az egész falu, megszokta az embereket. Végül is az lett a sorsa, hogy az éhes, ronda cigányok a húsáért leütötték. Szerencse, hogy az elkeseredett Szőke Sándor nem tudta meg, hogy melyik volt a tettes, mert agyonverte volna! Mivel a fiatalok gém tollura vágytak, Szőke 0-ás horoggal akart gémet fogni. A palajon apró fákat szurkált le a vízszélen és a kis halakkal felszerelt horgok zsinórját azok tövére kötözte. A szürke gémek a kis halakat fel-felhajigálták szokásuk szerint, de leesőben nem kapták el és nem nyelték el őket. Ennek a magyarázata az, hogy a szürke gémek, mikor lesben állva a hozzájuk úszó halakat megszigonyozzák és feldobják a levegőbe a lefelé eső halacskát úgy kapják el, hogy azok fejjel lefelé csússzanak le a torkukon, különben nem tudná lenyelni őket. Fordított helyzetben a torkába akadna. Horogzsinórra kötött hal esését a zsinór befolyásolja, ezért a gémnek nem kell. A szürke gém szigonyozó halászatát a poroszlói Tisza parton magam is megfigyeltem.

Aztán az öreg halászmester szenvedélyes dohányos volt. Mikor egy ízben verekedés miatt börtönbe került, a herezacskója mögé kötve vitte magával a dohányt. Gyufát nem használt állandóan csiholt. Tarpai kovájához maga készítette ki a jó diófa - vagy nyárfa taplót, amint azt "A panyolai Tiszáról végig a magyar Szamoson" c. könyvem 27-28 old. leírom.
Szőkes Sándor a gulácsi ház helyet apjától örökölte. 1926-ban földosztáskor két darab földet igényelt, de az árát nem törlesztette rendesen, ezért adóssága maradt rá. Legidősebb fiának is kért új házhelyet, de eddig még csak követ hordatott rá.

Szőkének 4 gyereke van: Sándor, Ferenc, János és Juliska. Közülük csak Sándor halászik, János érdeklődik. Évi adója 76 Pengő. Halászjegyét a bérlő fizeti. Mivel az adót se fizeti rendesen, 1934-ben a tehenét lefoglalták, 60 Pengőért eladták és adótartozásba levontak belőle 45 Pengőt.

Szőkének a gulácsi Szilvásszegben halászkunyhója van, melyet 1932-ben én is fényképeztem.

1937-ben csolnakával végigcsinálta velem a Szamos menti kutatóutat, melyrül "A panyolai Tiszáról végig a magyar Szamoson" c. könyvemben számoltam be. 1940-ben elbeszélése alapján megírtam "Egy dohányzacskó élettörténete két részben" c. tanulmányomat, melyben arcképét és Ecsegszegi csőszkunyhóját is leközöltem. Megjelent a Déri Múzeum Évkönyv 1939-1940. 141-147 ll. klnyban is.

Átvette Móricz Zsigmond is "Kelet népe" c. lapjába. (1942. IV. 1.) "A macskabőr" címen.

1941-ben felkerestem a gulácsi ártéri Ecseg-szegen, melyen a panyolai Nagyszeg szomszédságában fekszik. Látogatásomat leírta a Déri Múzeum Évkönyvben 1941-ben 38 - 42 -ben is.
1942-ben a XI. panyolai ásatásnál együtt sátoroztunk a Zsarókertben.

1943-ban a XII. szept. hó közepére esett. Panyoláról jártam ki az ásatáshoz, de Szőke Sándor munkásom volt. Hűséges emberemet többé nem láttam, mert 1944-től kezdve kutató tevékenységünk és pár év múlva lehetőségünk is megszűnt, aztán nemsokára az öreg "süllőhalász" is befeküdt pihenni a gulácsi temetőbe...



«Vissza


Megosztás: